XII. Magyar Fenntarthatósági Csúcs
Az üzleti döntéshozókon múlik világunk megmaradása?
Az üzleti döntéshozók nem csak beszélnek a fenntarthatóságról. Csendben cselekednek. Az utóbbi években tömegesen irányt váltottak gondolkodásban és tettekben is. A Magyar Fenntarthatósági Csúcs 12. konferenciáján ők állnak a figyelem középpontjában. Megmutatják, mit tesznek a mindennapokban világunk jobbá válása érdekében, akár kicsiben, akár nagyban, akár tudatosan, akár ösztönösen! Most rajtuk a sor, mert a globális egyezmények a nemzeti érdekek mentén elvérezni látszanak.
Ez a mottója az idei Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferenciának november 18-án, amikor 12. alkalommal gyűlnek össze országunk felelősen gondolkodói és cselekvői. A széles körű párbeszéd szereplői: az oktatás, a tudomány, az üzleti és a civil szektor, szervezetek, intézmények minden évben számot vetnek, haladtunk-e előrébb, s megbeszélik, milyen teendők várnak mindannyiunkra, egyénre, vállalatokra, szervezetekre, felelős intézményekre azért, hogy világunk fennmaradjon.
A László Ervin, Juhász Árpád és Demcsák Mária fővédnökségével fémjelzett találkozón minden évben jelentések hangzanak el a világszervezetektől – Ürge-Vorsatz Diána az IPCC nevében, Sipos Katalin a WWF-től stb. – , tudósok, kutatók, tanárok, civil és társadalmi szervezetek, az üzleti élet jeles képviselői, többségében visszatérő előadóként, vitapartnerként nagyon gyakorlatiasan, cselekvésre összpontosítva szólalnak meg.
Idén arról beszélget a mintegy 300 résztvevő, hogy a világjárvány felborított mindent, a klímaváltozás miatti katasztrófák pedig már a gazdag, eddig a jólét miatt biztonságban élő nemzeteket is elérték. De sajnos, a Covid-járvány szelídülésével újra megkezdődött a növekedéshajhászás, feledve minden veszélyt, ami a mindenáron növekedés gondolkodásmódja miatt keletkezett a földi életben. Nincs már esélyünk, egyre rosszabbak a kilátások arra, hogy megfordíthatóak legyenek a negatív folyamatok.
Az üzleti döntéshozókon a világ szeme! Már csak a konkrét cselekvéseikben reménykedhetünk. – Fókuszban az üzleti döntéshozók szemlélete és cselekvései. Az üzleti élet szereplőinek egyre nagyobb része ugyanis nem csak beszél a fenntartható fejlődés fontosságáról, mert ez a divat, hanem sok apró, sokszor alig észrevehető, ám nagy számban már jelentős hatással bíró dolgokat tesz saját cége belső és szűkebb, tágabb környezete jobbá válása érdekében.
Az idei Magyar Fenntarthatósági Csúcs fókuszában a vállalatokon belül megváltozott gondolkodásmódról és annak a munkavállalókért, a szűkebb-tágabb környezetért, az ügyfelekért, az energia- és hulladékgazdálkodásért, a társadalmi egyenlőtlenségekért tettek, cselekedetek állnak. Ha egyre többen térnek át a felelős üzletvitelre, akkor talán van remény!
A helyszínen és távolról is élvezhető konferencia november 18-án lesz Budapesten. Részletes program és regisztráció a www.ppkonferencia.hu weboldalon található az alábbi linken:
https://ppkonferencia.hu/xii-magyar-fenntarthatosagi-csucs-2021/
Várunk, ha te is úgy gondolod, van még remény a fenntartható fejlődésre!
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A megváltozott munkaerőpiaci trendek mindkét felet kihívás elé állítják: a munkaadók egyik legnehezebb feladata a kollégák megtartása hosszú... Teljes cikk
Egy friss tudományos vizsgálat kimutatta, hogy a bizonytalan eredetű ízesített e-cigaretták rákkeltő és toxikus fémeket tartalmazhatnak, amelyek... Teljes cikk
Világszerte több millió munkaképes korú ember él cukorbetegséggel – közülük sokan még mindig előítéletekkel, diszkriminációval vagy... Teljes cikk
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 3 hete
- Ki fog nyugdíjjárulékot és adót fizetni, ha nem születnek gyerekek? 1 hónapja
- Bérfejlesztésről és létszámcsökkentésről döntöttek ennél a magyar cégnél 1 hónapja
- Meghirdették a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot 2 hónapja
- Hogyan teremthetünk valódi értéket a HR-ben? 2 hónapja
- "Csak ez az egy megoldás van" – Lázár 14. havi nyugdíjat ígér a választások előtt 3 hónapja
- Sokkoló adat a magyar bérekről: minden harmadik dolgozó fizetése kevesebbet ér, mint tavaly 3 hónapja
- Európa-bajnok lett Magyarország kínai beruházásokban 3 hónapja
- Alig alszanak, mégis bírniuk kell: riasztó adatok a magyar dolgozók egészségéről 3 hónapja
- Energiafüggetlenség cégeknek – így hoz megtakarítást a napelemes rendszer 3 hónapja
- Orbán Viktornak üzentek a szociális dolgozók 3 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja