Zsákutca a gyed extra? Bölcsi helyett várólistán a gyerek
A bölcsődei helyhiány miatt vannak bajban azok az anyák, akik gyerekük 3 éves kora előtt mennének vissza dolgozni - írja a Magyar Nemzet.
A gyed extra bevezetése óta egyes településeken vagy kerületekben komplett várólisták alakultak ki a bölcsődéknél - mondta a lapnak a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Szűcs Viktória szerint főleg a kétévesnél vagy akár egyévesnél is kisebb gyerekek körében látszik a jelentkezési „robbanás”. A gyed extrát ugyanis féléves kortól igénybe lehet venni, így sok édesanya él is a lehetőséggel, aki vissza akar menni dolgozni.
Ezt a tendenciát erősítette meg a lapnak az újbudai Egyesített Bölcsődei Intézmények vezetője, Unger Katalin is, aki szerint a kerületben korábban is meglévő hosszú várólisták tovább nyúltak. Volt olyan budapesti szülő, aki arról számolt be a Magyar Nemzetnek, hogy féléves gyermeke csaknem óvodás lett volna, mire sorra kerül.
Magyar Nemzet
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- Extra szabadsággal támogatja dolgozóit ez a magyar munkaadó 1 hónapja
- Ösztöndíjjal erősítik a bölcsődék szakember-utánpótlását 2026-ban is 2 hónapja
- Ismét lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására 2 hónapja
- Ennyien vették igénybe a háromgyerekes édesanyáknak járó kedvezményt 4 hónapja
- Hogyan változnak jövőre a minimálbérhez kötött járadékok? 4 hónapja
- Jó hír a kismamáknak: többen léphetnek be a szövetkezetekbe januártól 4 hónapja
- NAV: szerdától már nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák 7 hónapja
- Egyedül is talpon: így boldogulnak az egyszülős családok Magyarországon 7 hónapja
- Így kell benyújtani a háromgyerekes anyák kedvezményéről szóló adóelőleg-nyilatkozat 7 hónapja
- Akár 50 ezret is érhet, ha minden nap bejárunk dolgozni – így működik a jelenléti bónusz 7 hónapja
- Anyák adómentessége októbertől - fontos lesz nyilatkozni! 7 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?