Vezetőváltás Azonnali hatállyal elbocsátották a sikeresen működő Budapest Esély igazgatóját Magyarázatot követel az LMP Tarlós Istvántól, mert november 10-én tisztázatlan okokból, indoklás nélkül és azonnali hatállyal mondott fel a Budapest Esély Nonprofit Kft. igazgatójának, Kulinyi Mártonnak.
Vezetőváltás Kilencen értékelik a Nemzeti Színház vezetői pályázatát Kilenctagú szakmai bizottság értékeli a Nemzeti Színház vezetői állására beadott pályázatokat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága csütörtökön az MTI-vel.
Vezetőváltás Kinevezték a BBC új vezérigazgatóját A londoni Királyi Operaház jelenlegi vezérigazgatóját nevezték ki csütörtökön a BBC új vezetőjének.
Vezetőváltás Négy megye rendőrfőkapitány-helyettesét is leváltotta Hatala József Indoklás nélkül visszavonta Baranya, Fejér, Heves és Tolna megye bűnügyi rendőrfőkapitány-helyetteseinek vezetői megbízatását Hatala József országos főkapitány - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szerdán az MTI-t.
Vezetőváltás Lemondott a Magyar Bankszövetség elnöke Lemondott tisztségéről Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke - közölte a szövetség főtitkára kedden az MTI-vel.
Vezetőváltás Új beszerzési igazgató a Leaseplan Hungáriánál Kovács Nikoletta tölti be a LeasePlan Hungária Zrt. beszerzési igazgatói pozícióját 2012 novemberétől.
Vezetőváltás Szervezeti átalakítás a CIB Banknál 2012 novemberétől Csont Dávid, a CIB Bank nagyvállalati divízió vezetője vette át a projektfinanszírozás területét - tudatta közleményében a pénzintézet.
Vezetőváltás Such György lesz az Országház főigazgatója A Magyar Rádió volt elnökét Kövér László, az Országgyűlés elnöke kérte föl a posztra.
Vezetőváltás Szalay-Berzeviczy Attila a bécsi Raiffeisen Bank International AG főtanácsadója lett Szalay-Berzeviczy Attilát, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnökét, az UniCredit Csoport korábbi ügyvezető igazgatóját 2013. február 1-jei hatállyal az osztrák Raiffeisen Bank International AG főtanácsadóként fogja alkalmazni a legnagyobb nemzetközi intézményi befektetőket kiszolgáló közép-kelet európai értékpapírpiaci üzletágának a vezetésében.
Vezetőváltás Új, fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár a tárcánál Csepreghy Nándor lett a fejlesztési tárca új, a fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden az MTI-vel.
Vezetőváltás Kemény Dénes a szövetség elnöke lehet A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke lehet Kemény Dénes, a férfiválogatott december végéig hivatalban levő szövetségi kapitánya.
Vezetőváltás Új vezérigazgató-helyettes a Raiffeisen Banknál Ralf Cymanek a Raiffeisen Bank Zrt. retail területért felelős új vezérigazgató-helyettese.
Vezetőváltás Új ügyvezetővel erősít a Trenkwalder Fehér Tamás lett a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. ügyvezetője. A társaság vezetői pozíciójában bekövetkező változás egybeesik a német többségi tulajdonú anyacég európai pozícióinak megerősítésével, amely új, komplex személyzeti szolgáltatásokkal bővíti valamennyi leányvállalatának tevékenységét.
Vezetőváltás A PayPal leány bejelentette új vezetőségét A PayPal közép és kelet-európai leányvállalata október 25-én jelentette be új menedzsmentjét. A Damien Perillat, regionális ügyvezető által irányított szakembergárda célja a nemzetközi online kereskedelem felpezsdítése a régióban - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.