1100 dolgozót bocsát el a Flextronics Zalaegerszegen
Hétfőtől három ütemben összesen 1100 dolgozót bocsát el a Flextronics International zalaegerszegi gyártóüzeméből - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Zalaegerszegen Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója.
Az MTI úgy értesült, hogy az éveken át 3-4 ezer fős törzsállomány - amelyet hasonló létszámú kölcsönzött munkaerő egészített ki - Zalaegerszegen mintegy 2 ezerre csökken.
Borsos József hozzátette: a Flextronics korábbi elbocsátásaival ellentétben - amikor a bejelentett létszámadatokhoz képest csupán minden harmadik embernek mondtak fel - a mostani leépítési szándék egybeesik a ténylegesen várható létszámmal.
A távozó munkavállalók mintegy harmada zalaegerszegi, másik harmada a zalai megyeszékhely környékén él, további egyharmad pedig Zala más területeiről járt dolgozni Zalaegerszegre. Tényleges távozásuk a munkaerő-állományból valamikor tavasszal várható a 30 napos felmentési, majd 30 és 70 nap közötti felmondási idő lejártát követően.
Az igazgató kifejtette, hogy a Flextronics-szal megállapodva létrehoztak egy munkacsoportot, hogy a lehető legkönnyebbé tegyék az elbocsátandók kilépését és álláskeresését. Minden értesítés átadásakor jelen lesz a munkaügyi központ szakembere, szükség esetén pszichológus is, a következő hetekben folyamatosan tájékoztató előadásokat tartanak, munkaügyi börzét szerveznek, ismertetik a szabad munkaerő-piaci, illetve képzési lehetőségeket, de kérdőíveken azt is megtudakolják, hogy milyen egyéb segítségre volna szükségük.
Kérdésre válaszolva Borsos József elmondta: Zalában átlagosan 14 ezer körüli a regisztrált munkanélküliek száma, havonta nagyjából 2 ezer új álláslehetőséget jelentenek be a munkáltatók. Hozzátette: jelenleg lakatost, hegesztőt, vasipari szakembert keresnek, valamint a vendéglátó- és a szolgáltatóiparban van kínálat, de nagyobb létszámú felvételről nincs tudomásuk.
Az MTI kérdésére elmondta: az 500 zalai cég megkérdezésével negyedévente készülő prognózisuk szerint az elektronikai szektorban a jövő év második felében olyan beruházások várhatók, amelyek viszont ezres nagyságrendű munkaerőt igényelnek majd.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk
Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk
A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk
- "Nem csak 210 új munkahely jön létre" - letették az alapköveit a Flex alkatrészüzemének 2 éve
- Új autóipari óriásberuházást jelentettek be - 210 munkahely jön létre 2 éve
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 2 éve
- Ezért veszélyes terv a migránsmunkások behozatala 3 éve
- Több mint hetven új munkahelyet teremt a Magyar Posta Zalaegerszegen 3 éve
- Kétszáz munkahelyet teremt a Bosch zalaegerszegi mérnöki központja 4 éve
- Drónkutató központ nyílik Zalaegerszegen, 200 embert vesznek fel 4 éve
- Zalaegerszegen is logisztikai depót nyit a Magyar Posta, 60 embert vesznek fel 4 éve
- Tízmillió eurós kutatás-fejlesztési programot indít a Bosch Zalaegerszegen 4 éve
- Négymilliárdos kormányzati támogatással logisztikai központ jön létre Zalaegerszegen 5 éve
- Zalaegerszegen is képzési központot nyitott az MCC 5 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?