13 ezer munkanélküli kezd a közfoglalkoztatásban
A következő hét elejétől mintegy 13.600 munkanélküli kezdhet el dolgozni az országos közfoglalkoztatási programban, amelyben idén az ár- és belvíz elleni megelőző védekezésé a főszerep - jelentette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Czomba Sándor tájékoztatása szerint a rendelkezésre álló források kétharmadát a leghátrányosabb helyzetű megyékre fordítják, így Borsod, Nógrád, Szabolcs és Békés mellett Baranya déli része, valamint Somogy belső része is a kiemelt térségek között van. A program emellett szinte minden települést érint majd, de leginkább azokat a területeket, ahol magas a munkanélküliség - fűzte hozzá.
A közfoglalkoztatási program öt meghívásos pályázatára összesen 139 pályázat érkezett, az országosan 16,2 milliárd forintos támogatást a pályázók 1,75 milliárd forintos önrésszel egészítik ki - közölte Czomba Sándor. Az államtitkár egyben emlékeztetett arra, hogy már a múlt hét végén meghozta a támogató döntéseket a nemzetgazdasági miniszter, így már elkezdődhetett a munkanélküliek felvétele.
"A január 1-jén indult új közfoglalkoztatási rendszer célja, hogy a munka és a munkás találja meg egymást" - fogalmazott a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, hozzátéve, hogy a program jelentős előrelépés tavalyhoz képest, amikor átlagosan 9.200 ember dolgozott közmunka keretében.
Kifejtette: a legnagyobb "munkaerő-fogyasztók" idén a vízügyi igazgatóságok és a vízgazdálkodási társulások lesznek. A vidékfejlesztési tárcával együttműködve egy olyan feltételrendszert fektettek le, amelyben az önkormányzatok és a vízügyi szervezetek együttműködnek a vízelvezető rendszerek rendbetételében.
Összesen 12 vízügyi igazgatóság és 64 vízi társulat kaphat támogatást az év végéig 9.150 ember foglalkoztatására - mondta Czomba Sándor. A program képzéssel is párosul: a munkanélküliek közül kerülhetnek ki majd azok a gát- és csatornaőrök, akik a következő évtől akár munkavezetőként irányíthatják majd a közmunkásokat.
Czomba Sándor a tájékoztatón emellett kitért arra: folytatódik az erdőművelő program, amelyben a 21 állami tulajdonú erdészeti gazdaságban 2.760 álláskeresőt alkalmaznak majd, olyan munkára, amelyek közérdekűek és nem járnak közvetlen nyereséggel. A csemeteápolás, a turistautak rendbetétele mellett erdőművelési munkákra alkalmazhatják a gazdaságok a dolgozókat. A decemberben indult szociális tűzifagyűjtő-akciót is folytatják, amihez a tervek szerint a jövőben konkrét forrásokat rendel hozzá a kormány.
Az államtitkár hozzátette: a közfoglalkoztatási rendszerbe bekapcsolják a magán-erdőtulajdonosokat, akik közérdekű feladatokkal láthatják el a mintegy 1.200-1.500 foglalkoztatottat. Az ország tíz nemzeti parkjában 366 fő - köztük akár felsőfokú végzettségű munkanélküli - dolgozhat, a leghátrányosabb helyzetű kistérségek számára meghirdetett meghívásos pályázat keretben pedig 1.262 fő foglalkoztatása biztosított március végéig. Utóbbi lehetőséggel - a sárospataki kivételével - összesen 33 kistérség élt.
Az államtitkár tájékoztatása szerint a vasút területén és a Balaton környéki idegenforgalmi programokban 2.500 munkanélküli foglalkoztatását tervezik március elejétől, a közutak és autópályák mentén pedig 1.200-1.500 ember találhat munkát.
A kormány azzal számol, hogy 30 ezer körül alakul a közfoglalkoztatási programokban érintett létszám, köztük a többség hat hónappal hosszabb ideig 10-11,5 hónapig dolgozhat majd - összegezte Czomba Sándor. Az államtitkár a sajtótájékoztatót követően a megyei kormánymegbízottal, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével, valamint térségi vízügyi igazgatóság vezetőjével tekintette meg a belvízzel érintett területeket a városban.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Hiába nőtt a napszám és keresnek többet az alkalmi munkások, szinte kizárólag 60 év felettiek vállalnak mezőgazdasági munkát – derül ki a... Teljes cikk
Bár 2025-ben akár havi 150 ezer forintos lakhatási támogatás is járhatna a 35 év alatti dolgozóknak, alig néhányan élnek vele. Miért nem terjed ez... Teljes cikk
Július elsejétől a csecsemőgondozási díj (csed) és a gyermekgondozási díj (gyed) is mentes lesz a személyi jövedelemadó (szja) alól, emellett a... Teljes cikk
- Többszörös a túljelentkezés a Demján Sándor Program pályázataira 1 hónapja
- Új vezérigazgató veszi át Csányi Sándor helyét az OTP Bank vezetésében 2 hónapja
- Egymilliárd forintnyi támogatásról született már döntés a Demján Sándor Tőkeprogramban 2 hónapja
- NGM: tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára 2 hónapja
- Pintér Sándor: a munkavégzés nem korlátlan és nem hosszabbítható meg automatikusan 2 hónapja
- Mi a titka a kormány foglalkoztatáspolitikai bravúrjának? 3 hónapja
- Czomba Sándor: a magas foglalkoztatottság a magyar gazdaság stabil pillére 4 hónapja
- Czomba Sándor reálbérnövekedésre számít 4 hónapja
- Felmérés: javulóban a kormányzati intézkedések megítélése a kkv szektorban 4 hónapja
- Elindul a Demján Sándor Program digitalizációt segítő pályázata 5 hónapja
- Czomba Sándor: A regisztrált álláskeresők alacsony száma a gazdasági fordulat jele 5 hónapja