2014-ben már 36-40 ezer nő élhet a korkedvezményes nyugdíjjal
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMíg 2011-ben körülbelül 24 ezer, 2014-ben már 36-40 ezer nő élhet a 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségével - közölte Czunyiné Bertalan Judit, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A kormánypárti politikus emlékeztetett: azok a nők, akiknek 40 évnyi munkaviszonyuk van - függetlenül a rájuk irányadó nyugdíjkorhatártól - teljes összegű öregségi nyugdíjra lesznek jogosultak. A jogosultsági időbe a gyermeknevelés időtartama - legfeljebb nyolc év - is beleszámít.
A jogosultságot megalapozó 40 év nem változik a nyugdíjkorhatár emelkedésével - közölte. A politikus véleménye szerint ez a lépés azon generáció tagjain segít, akiknek a munkaerő-piaci lehetőségei - koruk miatt - a legrosszabbak a társadalomban.
Azon a generáción is segít - folytatta -, amelynek tagjai legkorábban 2012-ben és akkor is csak csökkentett összegű, előre hozott nyugdíjra lennének jogosult, ők ugyanis ezzel ellentétben 2011. január 1-jétől teljes összegű öregségi nyugdíjra lesznek jogosultak, ami esetükben több mint nyolcszázalékos többletet is jelenthet a nyugdíjuknál.
Ezzel a kedvezménnyel helyére kerül a munka és a család mint érték a társadalomban - értékelte Czunyiné Bertalan Judit.
A nemzeti erőforrás miniszter múlt pénteken terjesztette az Országgyűlés elé az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslatát, amely a jövő évtől lehetővé teszi a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?