30 százalék többet tesz félre a nyugdíjasévekre
Nyugdíjas éveik anyagi biztonságát a Vas megyeiek az államtól várják, a fiatalabbak több mint ötödének munkáltatója már ma is segít a takarékosságban – derült többek között ki az Aegondirekt.hu felméréséből. 2014-től a válaszadók közel 30 százaléka tud többet félretenni a korábbinál, írja az énpénzem.hu.
Több mint 43 ezer internetezőtől kapott választ az Aegondirekt.hu felmérése során. A megkérdezettek közel 30 százaléka tud az idei évtől többet elkülöníteni a jövedelméből megtakarításokra, mint a korábbi években. Öt százalék havonta 10 ezer forintnál is többet tud spórolni.
A főváros mellett csak Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyékben magasabb azok száma, akik képesek megtakarítani, mint azoké, akik egy forintot sem tudnak rendszeresen félretenni a nyugdíjas éveikre.
A kutatásban résztvevőktől megkérdezték, hogy szerintük kinek kell gondoskodnia a megfelelő nyugdíjellátásukról. Saját felelősségüket legnagyobb arányban a Vas megyében élők jelölték meg: 50,8 százalékuk szerint a nyugdíjat nem várhatják csak az államtól – további 11,9 százalékuk ráadásul egyáltalán nem számít állami nyugdíjra –, ezért megfelelő előtakarékoskodással nekik is fel kell készülniük időskori anyagi biztonságuk megteremtésére. Ezzel szemben a Nógrád megyében élők csupán 39,9 százaléka szerint elengedhetetlen, hogy rendelkezzenek nyugdíjcélú megtakarítással, és 48,6 százalékuk úgy gondolja, hogy az időskori ellátás fedezetének előteremtése kizárólag állami feladat.
A 4 808, az Aegondirekt.hu kutatásában megkérdezett 35 évnél fiatalabb aktív korúnak 21 százaléka válaszolta, hogy a jelenlegi munkáltatója biztosít számára olyan juttatást, amely nyugdíjcéljait szolgálja. Az összes, a felmérésben résztvevő 59,9 százalékának nyugdíjcélú öngondoskodását nem támogatja a munkáltatója. A válaszolók 19,1 százaléka nem tudja, hogy jár-e neki ilyen munkahelyi juttatás.
azénpénzem.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?