"4 millió embert hagytatok az út szélén!"
A Párbeszéd Magyarországért négy aktivistája felmászott az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Akadémia utcai épületének erkélyére csütörtökön, hogy molinóval tiltakozzon a szociális rendszer átalakítása ellen.
Szabó Tímea, a párt társelnöke a helyszínen újságíróknak azt mondta, az elmúlt öt évben folyamatosan romlanak Magyarországon a szegénységi mutatók. A kormány látja ezeket az állapotokat, de mégsem törődik "ezzel a borzalmas méretű szegénységgel" - folytatta.
A kabinet tovább "tetézte ezt az állapotot", mert a szociális rendszer márciusi átalakítása miatt több mint hatszázezren maradhatnak ellátatlanul - közölte. Hozzátette, a kormány a jövőben sem a gyest, sem a családi pótlékot nem fogja emelni.
A Párbeszéd Magyarországért felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt és Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy tegyenek valamit a szegénység ellen. Tegyenek azokért, akik önhibájukon kívül kikerültek a munka világából! - közölte Szabó Tímea, hozzátéve: párta alapjövedelemről szóló javaslata segítséget adna a nehéz sorsú embereknek.
A nyolc aktivistát a rendőrök igazoltatták.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
- Családpolitikai célú juttatások a GDP %-ában - grafikon 1 hónapja
- Forradalmi kísérlet Európában: alapjövedelmet kap 2000 dolgozó – állami szinten 2 hónapja
- Változó bérköltségek és járulékszabályok - Amit a munkáltatóknak 2026-ban tudniuk kell 3 hónapja
- Nem váltja ki a munkát, de biztonságot ad: alapjövedelmet vezetett be egy ország 4 hónapja
- Hogyan alakul a gyermek utáni pótszabadság GYES ideje alatt született második gyermek esetén? 4 hónapja
- A magyarok harmada nem tudna kifizetni egy százezer forintos váratlan kiadást 5 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 5 hónapja
- „Nettó 297 ezerből nem lehet megélni” – drámai munkaerőhiányra figyelmeztet a szakszervezet 5 hónapja
- Megduplázzák a nevelőszülők juttatásait – így változik a gyermekvédelmi rendszer 5 hónapja
- A munka nem garancia a megélhetésre – riasztó adatok az EU-ból 6 hónapja
- Cafeteria rendszered hatékonyság-növelése 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?