400 új munkahely jön létre Budapesten – kimagasló fizetés és nemzetközi fejlődési lehetőség
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNégyszáz új, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve Budapesten hozza létre legnagyobb európai uniós és egyben az első térségbeli központját a világ egyik legjelentősebb alapkezelőjének számító Janus Henderson - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a brit tulajdonosi hátterű Janus Henderson beruházásának bejelentésén Budapesten, a minisztériumban 2025. december 11-én. MTI/Purger Tamás
A tárcavezető a Janus Henderson beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a brit tulajdonosi hátterű alapkezelő cég globális feladatokat is ellátó üzleti szolgáltatóközpontot hoz a magyar fővárosba, négyszáz új, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve.
Beszédében azt hangsúlyozta, hogy ez lesz a vállalat legnagyobb európai uniós és egyben az első közép-kelet-európai központja, amely világszinten is a harmadik legnagyobbnak számít majd.
Illetve rámutatott, hogy a Janus Henderson 1,6 milliárd forint értékben képzési programot is indít, amelyhez a kormány 620 millió forintnyi támogatást nyújt, így hozzájárulva a magyar munkaerő fejlesztéséhez.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Panos Nikopolitidis operatív vezérigazgató-helyettes (j) érkezik a brit tulajdonosi hátterű Janus Henderson beruházásának bejelentésére Budapesten, a minisztériumban 2025. december 11-én. MTI/Purger Tamás
És nem csupán abban fog segíteni a Janus Henderson új budapesti globális központja, hogy majd a tehetséges magyarok közül még többen tudnak itthon maradni egy jó karrierlehetőséggel, abban is segítséget fog nyújtani, hogy a külföldön szerencsét próbált, tehetséges magyarok közül is jó néhányat haza fogunk tudni vonzani
- vélekedett.
A londoni és a dublini nagykövetségeink a vállalatcsoporttal közösen már készítik elő azokat az eseményeket, amelyen a vállalat bemutatkozik az ezekben az ágazatokban Nagy-Britanniában dolgozó magyar tehetségeknek, mutatva nekik a lehetőséget, hogy itthon is hasonló karrierlehetőségek várnak
- tudatta.
Majd kiemelte, hogy a vállalatnak több tízmillió ügyfele van világszerte, és az általa kezelt vagyon nagysága a magyar bruttó hazai termék (GDP) duplája, valamint megjegyezte, hogy utoljára nyolc éve jelentettek be hasonló beruházást Magyarországon, akkor kötelezte el magát egy másik nagy globális alapkezelő a letelepedés mellett.
Továbbá arra is kitért, hogy 2014 óta 48 brit nagyberuházáshoz adott a kormány támogatást, amelyek végül is több mint hétezer munkahelyet hoztak létre az országban.
Szijjártó Péter üdvözölte, hogy 2025 beruházásösztönzési szempontból a magyar gazdaságtörténet harmadik legeredményesebb éve lett, így idén is bőven születtek rekordok, például soha annyi beruházás egyetlen év leforgása alatt még nem érkezett az Egyesült Államokból Magyarországra, mint most.
"Magyarország gazdaságstratégiáját 2010-ben úgy határoztuk meg, hogy újra kell iparosítani Magyarországot. Ennek keretében a világ vezető termelő vállalatai hozták a nagy gyáraikat ide Magyarországra. A termelési kapacitások olyan gyorsan nőttek, hogy a 13 százalékos munkanélküliség néhány év alatt teljes foglalkoztatássá alakult át, és mára elmondhatjuk, hogy a globális technológiai forradalom kulcsiparágaiban Magyarország meghatározó szerepet játszik globálisan" - jelentette ki.
Arra is emlékeztetett, hogy miután ezek a nagy termelési kapacitások megérkeztek, a gazdaság dimenzióváltását tűzték ki célként a hozzáadott érték és a technológiai színvonal növelésével, a gazdaság kutatás-fejlesztési tartalmának emelésével és minél több olyan munkahely Magyarországra csábításával, ahol kifejezetten magas képzettséget írnak elő és várnak el.
Ennek eredménye lett az, hogy ma Magyarország a régióban a legvonzóbb célpontja az üzleti szolgáltatóközpontoknak, ahova a nagy nemzetközi vállalatok a globális funkcióikat telepítik, a pénzügyektől az informatikán át egészen a mérnöki funkciókig
"Ezek a beruházások kiváló karrierlehetőséget biztosítanak a nyelveket beszélő, felsőfokú végzettséggel rendelkező, tehetséges magyar fiataloknak. 245 ilyen szolgáltatóközpont működik ma már Magyarországon. Összesen 118 ezer embert foglalkoztatnak, átlagéletkoruk 35 esztendő, és a 81 százalékuk felsőfokú végzettséggel rendelkezik" - zárta mondandóját.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?