50 ezer új külföldi munkavállalóra van szüksége Hollandiának
A CBS friss jelentése szerint az elmúlt években 750 ezer gazdasági bevándorló érkezett Hollandiába - tudta meg a ProfitLine.
Az elsősorban Lengyelországból és az Európai Unió más keleti tagállamaiból átvándorló munkaerő leginkább olyan szektorokban helyezkedik el, amelyekben munkaerőhiány alakult ki, például a logisztikában - mutat rá a felmérés.
A holland közszolgálati tévé is megkérdezett vállalkozásokat, foglalkoztatási ügynökségeket, tartományi és önkormányzati vezetőket, akik szerint az EU tagállamaiból és harmadik országokból érkezők elengedhetetlenek a jelenlegi helyzetben, Hollandiának továbbra is vonzónak kell maradnia ebből a szempontból.
Egyes szakemberek szerint ez utóbbiból veszített az ország például Németországgal és Dániával szemben.
ProfitLine
A holland közszolgálati tévé is megkérdezett vállalkozásokat, foglalkoztatási ügynökségeket, tartományi és önkormányzati vezetőket, akik szerint az EU tagállamaiból és harmadik országokból érkezők elengedhetetlenek a jelenlegi helyzetben, Hollandiának továbbra is vonzónak kell maradnia ebből a szempontból.
Egyes szakemberek szerint ez utóbbiból veszített az ország például Németországgal és Dániával szemben.
ProfitLine
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?