90 ezer új munkást vesznek fel az új iPhone-ok gyártására
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat90 ezer új munkást vesz fel shenzeni gyárába a Foxconn - közölte forrásaira hivatkozva a Focus Taiwan. A munkaerő-szükséglet hirtelen növekedése mögött állítólag az Apple felé teljesítendő nagy tételek állnak, azaz iPhone-okat kell gyártani, írja a hvg.hu.
Tegnap arról írtunk, hogy milyen körülmények között dolgoznak az Apple számára iPhone-okat gyártó sanghaji Pegatron gyárban, a mai hír az újabb munkaerő-felvételről szól - újabb iPhone-okat kell összeszerelni.
Korábbi információk szerint az Apple idén ősszel legalább két telefont mutat be. Az iPhone 5S-ben a jelenlegi modellnél erősebb processzor, 2 GB RAM és 12 megapixeles kamera (illetve talán ujjlenyomat-olvasó) lehet, emellé érkezhet majd egy kisebb, olcsóbb telefon is, ami az iPhone 5C nevet kaphatja.
hvg.hu
Korábbi információk szerint az Apple idén ősszel legalább két telefont mutat be. Az iPhone 5S-ben a jelenlegi modellnél erősebb processzor, 2 GB RAM és 12 megapixeles kamera (illetve talán ujjlenyomat-olvasó) lehet, emellé érkezhet majd egy kisebb, olcsóbb telefon is, ami az iPhone 5C nevet kaphatja.
hvg.hu
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?