A bankok és a munkaadók is diszkriminálják az időseket
Szigorúbban lépne fel az időskori diszkriminációval szemben az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) - jelenti a Világgazdaság.
Elsősorban az idősebbektől válnak a cégek a létszámcsökkentések, elbocsátások során, ennek is köszönhető, hogy az 55 év feletti népességből itthon az aktív munkavállalók aránya az uniós átlag fele, 42 százalék (a KSH és az Eurostat adatai). Sőt, a munkaügyi tárca adatai szerint Magyarországon a munkavállalók 94 százaléka korhatár előtt megy nyugdíjba.
Ám nemcsak a munkavállalás terén kerül hátrányba az idősebb korosztály, a szolgáltatások elérését sem biztosítják olyan magas szinten, mint a fiataloknál. E gyakorlat megszüntetése érdekében az EBH mellett több szervezet, így a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Fogyasztóvédelmi Nemzeti Hatóság is aláírt egy nyilatkozatot, amely felszólítja a pénzügyi szolgáltatást nyújtó szervezeteket, hogy ügyfeleik életkora miatt ne zárják ki őket automatikusan a szolgáltatásokból: sokszor előfordul például, hogy a bankok nem adnak hitelt hetven év felett.
A nyilatkozatot a vállalkozások mellett a Magyar Bankszövetségnek, a Magyarországi Biztosítók Szövetségének, valamint a Befektetési Alapok Magyarországi Szövetségének is megküldték a fenti szervezetek, többek közt azt is szorgalmazva, hogy hozzanak létre olyan pénzügyi termékeket, amelyek kiszolgálják az egyre jelentősebb vásárlóerővel bíró idős korosztályt.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?