A bér mellett a felelősségteljes vállalati magatartás is fontos
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatFontos ugyan a fiatal munkavállalók körében, hogy leendő munkahelyükön mekkora fizetést ígérnek a számukra, de egyre jelentősebb az is, hogy ott támogassák elképzeléseiket, életvitelüket, társadalmi szerepvállalásukat - mondta el a HVG Állásbörzén Tóth Éva Mária karrier-tanácsadó.
A válság előtti időkre emlékeztet az őszi HVG Állásbörze, Országos Képzési és Karriernapok, hiszen 130 kiállító csaknem kétezer betöltendő állással, valamint számos gyakornoki lehetőséggel várja az érdeklődőket október 7-én és 8-án, immár hagyományosan a Syma Rendezvényközpontban - mondta el az Edupressnek Hajdú Csongor, a HVG Állásbörze főszervezője.
A tavaszi állásbörzéhez képest a legnagyobb változás, hogy az őszi börze immár egy hibrid rendezvénnyé vált, vagyis a fizikai lehetőségeken túllépve a kiállítóknak egy online felületen is lehetőségük nyílt a bemutatkozásra - mondta el Hajdú Csongor. Ennek előnyét a főszervező abban látja, hogy így azok is részesei lehetnek a börzének, akik egyéb okok miatt nem tudnak kilátogatni a rendezvényre, vagy éppenséggel nem szeretnék felvállalni, hogy állást keresnek. Az őszi állásbörze egyértelműen azt mutatja, hogy erősödött az munkaerőpiac, összesen 130 cég képviseli ugyanis magát a börzén, a betöltésre váró állások száma pedig a kétezerhez közeledik.
Ez 25 százalékos növekedést jelent a tavaszihoz, és száz százalékost a tavalyihoz képest - hangsúlyozta Hajdú Csongor. A látogatói számok kapcsán megjegyezte, hogy a mostani állásbörze a több mint négyezer online regisztrált érdeklődő fényében túlszárnyalhatja a tavaszi kilencezres látogatói számot, és elérheti a tízezret is.
Idén a kiállítók megjelenésében újdonság továbbá, hogy egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek leendő munkavállalóik életvitelére, társadalmi felelősségvállalására. Tóth Éva Mária szerint továbbá a fiatal álláskeresők és frissdiplomások is egyre tudatosabbak az álláskeresés során: többen már nem elégszenek meg csupán a karrier-lehetősséggel, a magas bérekkel, hanem kifejezetten úgy választanak munkahelyet, hogy ott támogassák elképzeléseiket, életvitelüket, társadalmi szerepvállalásukat. Hasonló tapasztalatokról számolt be Kalocsai Péter, a Samsung Electronisc HR menedzsere.
Kiemelte: vállalati filozófiájukban már régóta jelen van a környezettudatosság és a társadalmi szerepvállalás is, amely számos program támogatásában mutatkozik meg. A HR menedzser hozzátette: a Samsunghoz jelentkező tíz álláskeresőből hét már nem papír alapú önéletrajzzal jelentkezik hozzájuk, hanem kihasználja az online lehetőségeket. Különleges módon jelent meg a börze kiállítói között Magyarország egyik legnagyobb alkusz cége, a pba.hu a Biztosítók Áruháza, mely karrier-programja mellett a közlekedésbiztonságra hívta fel a figyelmet."Nem gyerekjáték!" című, egyedi installációjuk a régi korokat idéző lábpedálos retro gyermekautók és játék mackók világából figyelemfelkeltő üzeneteket küldött a látogatók felé. Interaktív játékok hívták fel az érdeklődők figyelmét az alkoholfogyasztás veszélyeire, a balesetek megelőzésére, valamint arra, hogy gondatlanságunk milyen anyagi károkat okozhat.
Nem csak a biztosítás kötelező, ha autóba ül az ember, hanem a tetteinkért vállalt felelősség is - mondta a cég képviseletében Bardócz Gábor, a pba.hu a Biztosítók Áruháza, vezető szakértője. Hozzátette: a börzén a közlekedésbiztonság üzenete volt az elsődleges számukra, a kimondottan főiskolások, egyetemisták számára meghirdetett Campus Alkusz kampányukról elsőként pedig a facebookon tájékozódhatnak majd a diákok. Az állásbörzéhez szorosan kapcsolódva a pba.hu a Biztosítók Áruháza izgalmas ajánlattal készül a fiatalok számára, aminek részleteit egyelőre titkolják.
edupress.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?