A BlackBerry miatt bocsát el 600 dolgozót a Flextronics
A kanadai Research in Motion (RIM) megszünteti BlackBerry telefonjainak bérgyártását a Flextronicsnál, a vállalat ezért kényszerül megválni mintegy 600 dolgozójától Zalaegerszegen - értesült csütörtökön az MTI.
A gyártás megszüntetéséről a Zalai Hírlap csütörtöki száma is írt, de a Flextronics az MTI-nek nem kívánta kommentálni az értesülést.
Moórné Kercsmár Rita, a cég CSR és vállalati branding igazgatója kedden az MTI megkeresésére a leépítés indokaként elmondta: a Flextronicsnál bevált gyakorlat, hogy folyamatosan felülvizsgálják a gyártási helyszíneket, termékeket és szolgáltatásokat, hogy ezzel is biztosítsák a vevőik által elvárt szolgáltatás színvonalát és igényeinek kielégítését.
"Ennek eredményeként hoztuk meg azt a nehéz döntést, hogy zalaegerszegi gyárunkban csökkentjük dolgozóink létszámát" - fogalmazott. Hozzátette, hogy minden érintett dolgozótól végkielégítéssel válnak meg, a hatályos törvényeknek és jogszabályoknak megfelelően, de törekvésük szerint igyekeznek minél több érintett dolgozónak munkalehetőséget biztosítani más gyáraikban.
Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója az MTI érdeklődésére csütörtökön elmondta: a legutóbbi, június végi foglalkoztatottsági adatok szerint a szingapúri székhelyű - Budapesten, Sárváron, Pécsett, Tabon és Zalaegerszegen gyártelepeket üzemeltető - Flextronics International a zalai megyeszékhelyen 3208 állandó alkalmazottat, továbbá több mint ezer kölcsönzött munkaerőt foglalkoztatott.
A múlt év őszén még közel 8000 ember dolgozott Zalaegerszegen, de a cég több mint tízéves zalai múltjában előfordult, hogy csaknem 10 ezer ember - köztük számos határon túli munkavállaló - dolgozott összesen a vállalat két zalaegerszegi telephelyén. A törzsállomány létszáma mindig 3-4 ezer között mozgott, a további foglalkoztatotti létszám az elektronikai megrendelések függvényében csökkent vagy emelkedett.
Az igazgató hozzátette, hogy valószínűleg nem egyszerre, hanem több hullámban zajlanak majd a zalaegerszegi elbocsátások, az egyes dolgozók felmondási idejétől is függően pedig várhatóan márciusig húzódik el ez a folyamat. Még nincsenek konkrét adataik, de a mostani számításaik szerint valószínűleg decemberben jelenik meg nagyobb létszám a munkaügyi központban, s az elbocsátottak fele várhatóan a cég más gyáraiban, vagy más munkáltatónál el tud helyezkedni.
Borsos József azt mondta: a Flextronics felsővezetésével jó a kapcsolatuk, folyamatosan egyeztetnek, hogy megoldási lehetőségeket keressenek. Legutóbb hétfőn találkoztak a menedzsmenttel, és a jövő hónapra is van már kitűzött időpontja a következő egyeztetésnek.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Építs értékesítési infrastruktúrát, még mielőtt beindul a gépsor 5 hónapja
- Az egyedi lézervágás forradalma a modern iparban 5 hónapja
- Új munkahelyek: közös magyar–kínai központ Zalaegerszegen 10 hónapja
- A hullámkarton jövője: Fenntartható kartondoboz gyártás a környezet szolgálatában 1 éve
- 80-100 új munkahelyet teremt ez a svájci cég Magyarországon 1 éve
- A kartonplast gyártás folyamata 1 éve
- Balatoni Katalin: csaknem 1400 milliárdos oktatási fejlesztés történt 1 éve
- "Nem csak 210 új munkahely jön létre" - letették az alapköveit a Flex alkatrészüzemének 2 éve
- Új autóipari óriásberuházást jelentettek be - 210 munkahely jön létre 2 éve
- Mennyit keres egy gyártó cégnél dolgozó mérnök? 2 éve
- Hol a helye a gyártósoroknak a mai ipari világban? 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?