kapubanner for mobile

A diplomások legalább 7 évvel tovább élnek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egészségi állapotunk, közérzetünk nemcsak a nemünktől és a korunktól függ, de a képzettségünktől is.

A Harvard Egyetem hosszú távú kutatási programjának eredményeként kiderült, hogy a nyolcvanas évek óta vizsgált diplomások egyre hosszabb életre számíthatnak, míg a kevésbé képzettek életesélyei nem sokat javultak. 2000-ben a magasabban kvalifikált amerikaiaknak 82 életévet prognosztizáltak, míg az alacsonyabb végzettségűeknek 75-öt. Ennek az óriási különbségnek a hátterében több okot is felfedezni véltek.

A legdöntőbbnek az információkhoz és az egészségmegőrző szolgáltatásokhoz való hozzáférés különbsége bizonyult. A másik, ezzel összefüggő jelentős tényező a dohányzás volt, hiszen bár 1964 óta a felére esett a cigaretta-forgalom az USA-ban, ez a csökkenés főként az iskolázottabb rétegben jelent meg. Az elhízásról is megállapították, hogy nagyobb arányban van jelen a képzetlenebb rétegben, viszont majdnem annyi halálhoz vezet, mint a dohányzás.

A kutatók a megoldást mindenképpen az oktatásalapú egészségfejlesztésben látják, hiszen ahhoz, hogy egészségesen élhessünk tovább, erőteljesebb egészségtudatosságra van szükség.

Forrás: oxygenmedical.hu, eletforma.hu



  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek