kapubanner for mobile

A főtanácsadó ellentmond Orbánnak

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

„A bevándorlás nem a terrorizmus gyökere Franciaországban” – mondta Hegedűs Zsuzsa szociológus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában ma reggel. Orbán Viktor főtanácsadója a munkanélküliségben látja a problémát és nem a bevándorlókban, mint a miniszterelnök. A több mint 30 éven át Franciaországban kutató szociológus kijelentette: „ne foglalkozzunk azzal, hogy van a menekült és a gazdasági menekült”. Szerinte a bevándorlás nem a terrorizmus gyökere Franciaországban, a terrorizmus okai a munkanélküliségből, a bűnözésből és a gyűlöletből erednek.

A probléma nem a bevándorlással kezdődött, hanem azzal, hogy a 80-as évek elején, az ipari társadalom első nagy válságával megszűnt a gazdasági növekedés és kevesebb munkaerőre volt szükség – fejtette ki a Kossuth Rádió mai műsorában.

Hegedűs véleményére figyelemmel állítjuk, hogy Orbán Viktor félreértette a helyzetet, amikor az M1 Híradó tudósítójának azt nyilatkozta vasárnap Párizsban: „A gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont.”

Hegedűs Zsuzsa szerint a ’81-es válsággal fordulat történt, az addigi 2-3 százalékos munkanélküliség átment tartós munkanélküliségbe Nyugat-Európában és Észak-Amerikában. A ’80-as évek elején a francia bevándorlók második generációja középiskolás korú volt, és abban nőtt fel, hogy a szülei dolgoznak: „A gyerekek francia iskolába jártak, teljesen franciának születtek, ez volt a nyelvük, ez volt a kultúrájuk. Azzal találkoztak, hogy nem tudnak integrálódni a munkaerő-piacra” – fejtette ki.

Hegedűs Zsuzsa a tartós munkanélküliségből vezeti le azok az ellentéteket, feszültségeket, amelyek ahhoz vezettek, „hogy az arabokat nem szereti a szélsőjobb, mint politikai erő”. Franciaországban akkor még nem is beszéltek muszlimokról – fűzte hozzá. Ezzel is arra hívta fel a figyelmet, hogy elsősorban nem vallási jellegű ellentétről van szó, hanem a munkanélküliségből erednek a társadalmi ellentétek. Ezt erősítette meg azzal, hogy szerinte a terrortámadásokat bűnözők követték el és nem vallási fanatikusok: „Nem nagy vallási fanatikusként csinálják ezt az egészet, hanem egyszerűen gyűlöletből” – nyilatkozta a közrádiónak.

Hegedűs szerint, bármilyen furcsán hangzik, Franciaország rengeteg sikert aratott a külvárosokban nehéz helyzetben élők társadalmi integrációjában. Ugyanis 25-30 éve folyamatosak a külvárosokban az olyan oktatási, szakképzési programokat, melyekben sok civil szervezet dolgozik állami segítséggel azon, hogy „ezek a srácok ne a banditizmus, hanem a továbbtanulás felé menjenek”.

Hegedűs Zsuzsa nem említette Orbán és Rogán Antal frakcióvezető nyilatkozatait, viszont más – tudományos – megvilágításba helyezve a francia terrortámadásokat, akarva-akaratlanul gyengítette a kormányfő álláspontját. (Azon nem csodálkozunk, hogy a közrádió riportere nem vette fel a kínálkozó gyöngyszemet.) Úgy látszik, ez már olyan alacsony színvonal, ami alatt a főtanácsadó is kénytelen kihátrálni egykori véleménye mögül, hogy Orbán Viktor a „legjobb exportcikkünk”.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek