kapubanner for mobile

A francia vasutasoknak nem tetszik Sarkozy nyugdíjreformja

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A francia Államvasutak (SNCF) öt szakszervezete október 17-én sztrájkkal kíván tiltakozni a Nicolas Sarkozy államfő által két nappal ezelőtt bejelentett nyugdíjreform ellen.

A sztrájk részleteiről a szakszervezetek később döntenek, de céljuk az 1995-ben több hétig tartó nagy sztrájkot megismételni. A nyugdíjrendszer változása mellett a várható elbocsátások ellen is tiltakozni kívánnak az SNCF dolgozói.

Az országos megmozdulás az új francia államfő első szociális tesztje lehet. Az RATP (Párizsi Közlekedési Vállalat) szakszervezetei jelezték: egyelőre nem csatlakoznak a sztrájkfelhíváshoz, megvárják a kormánnyal megkezdett tárgyalások végét, de nem zárták ki, hogy azt követően ők is többnapos akciót hirdetnek.

A köztársasági elnök döntésének értelmében Xavier Bertrand munkaügyi miniszternek két hete van megegyezni a szakszervezettekkel az év végéig elindítandó reformról. Nicolas Sarkozy kedden jelentette be a nagy állami vállalatok speciális nyugdíjrendszerének "haladéktalan reformját", amilyen például az SNCF (Államvasutak), az RATP (Párizsi Közlekedési Vállalat) vagy az EDF (Villamos Művek).

A kivételezett helyzetben lévő nagy állami nyugdíjpénztáraknak jelenleg félmillió munkavállaló fizet járulékot, amelyekhez ugyanakkor háromszor annyi ellátott, a francia nyugdíjasok öt százaléka tartozik. Míg a franciák többsége negyven évig fizeti a nyugdíjjárulékot, a vasúti dolgozók már 25 év munkaviszony után, 55 éves koruktól nyugdíjba mehetnek, a mozdonyvezetők pedig már 50 évesen is.

A speciális nyugdíjrendszer megközelítőleg ötmilliárd euróba kerül évente a francia költségvetésnek és előnyösebb feltételeket biztosít tagjainak, mint a magánszektorból nyugdíjba vonulóknak.

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek