"A hatékony államot nem lehet rettegő közszolgákra építeni"
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz LMP szerint a jó és hatékony államot nem lehet az elbocsátástól rettegő közszolgákra építeni - jelentette ki Szél Bernadettel közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Szilágyi Péter. A két politikus azokra a hírekre reagált, amelyek szerint akár még idén 6-8 ezer álláshely szűnhet meg a közszférában.
Szél Bernadett hangsúlyozta, hogy a rendszerváltozás óta folyamatos elbocsátási hullámok érik a közszférát. Összegzése szerint a Bokros-csomag hatására 15-16 ezer embertől "szabadultak meg", az első Orbán-kormány idején a keretszámok alakításával próbálták mérsékelni a foglalkoztatást, a Medgyessy-kormány ideje alatt pedig tízezer embert bocsátottak el.
A Gyurcsány-kabinet alatt 12 ezer közszolgát küldtek el, a második Orbán-kormány pedig 2012 januárjában hétezer álláshelyet szüntetett meg a közigazgatásban. A januári döntés ténylegesen háromezer ember elküldésével járt - mondta.
Hangsúlyozta, hogy Gál András Levente volt kormánybiztos ekkor azt nyilatkozta: fontos egy jó és egyszerűbb állam kiépítése, de már elérték azt a szintet, amikor nincs szükség további elbocsátásokra. Felhívta a figyelmet, hogy ezzel szemben Giró-Szász András kormányszóvivő viszont arról beszélt szeptemberben: jelenleg is zajlik annak felmérése, hogy a közszféra egyes területeinek feladatai milyen létszámmal végezhetőek, pontosabb kép év végére alakulhat ki.
Szél Bernadett szavai szerint a kormányzati nyilatkozatokból még 6-8 ezer álláshely megszüntetését lehet kiolvasni, az ország érdeke viszont egy magasan képzett, stabil munkakörülmények között dolgozó, a politikai szférától független közigazgatás léte lenne.
Szilágyi Péter kijelentette, jó és hatékony államot nem lehet az elbocsátás rémétől rettegő közszolgákra építeni. A politikus azt mondta, be kell fejezni azt a húsz éves gyakorlatot, hogy a pénzügyi nehézségek idején a kormány leépíti a közszférát.
A tervezett leépítésekkel kormányzati szinten nagyjából negyvenmilliárd forintnyi megtakarítást akarnak elérni, de ez a pénz csupán kis összegnek számít a felesleges kormányzati költésekhez képest. Az államnak inkább azt kellene felmérnie, hogy mennyibe kerül ha "oligarchák irányítják" - jelentette ki.
A megszüntetni kívánt minisztériumi háttérintézményekben hatalmas tudás halmozódott fel, ezért lehetőséget kellene nekik adni, hogy piaci alapon működhessenek a jövőben - mondta.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?