kapubanner for mobile

A HIM alapítói: Dr.Tóth Tamás

Dr. Tóth Tamás okleveles villamosmérnök, okleveles közgazda, számítástechnikai egyetemi doktor, a Hungarian Interim Management egyik alapítója.

Dr. Tóth Tamás 16 éven át dolgozott az IBM-nél Magyarországon és Közép-Kelet Európában.

1989-ben Tóth Tamás alapította meg a H.Neumann International budapesti irodáját, amely az első személyügyi tanácsadó és fejvadász cég volt a régióban. 12 éven keresztül különböző európai vezetői állásokat töltött be a Neumann Csoportnál.

A Leadership & Coaching Center Kft. alapító tulajdonosa; executive coaching és leadership fejlesztési szolgáltatásokat nyújt hazai és nemzetközi vezetőknek, illetve cégeknek. A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke, a KOGART felépítését és bevezetését irányította 2003 őszétől.


Elérhetőségek:
Telefon: +36 30 954 30 64
Email: [email protected]
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek