A JYSK is utat nyit a gyermekvédelemben felnőtt fiatalok előtt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÚj szereplővel, a JYSK Hungary-vel bővült az Apponyi Franciska Jövőműhely program – mondta Fülöp Attila a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdán, Ecseren.
Fülöp Attila a JYSK Logisztikai központjában jelentette be, hogy az eddig féltucat partnerrel működő programhoz most a nemzetközi vállalat is csatlakozott.
Elmondta, a program célja, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok számára biztonságos munkaerőpiaci alapokat és új karrierlehetőségeket teremtsen. Azért hoztuk létre a programot, mert találkozási pontot szeretnénk biztosítani a gyermekvédelmi rendszer és a gazdasági társaságok között - fűzte hozzá az államtitkár.
Fülöp Attila tájékoztatása szerint a program keretében a fiatalok négy hónapos mentorálás mellett képzésben, felkészítésben is részesülnek, hogy a mindennapi munkába sikeresen be tudjanak illeszkedni.
Az Apponyi Franciska Jövőműhely Program az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a BM közös projektjeként indult el 2023-ban, a kezdeményezés célja a gyermekvédelmi szakellátásban felnőtt fiatalok segítése és pályaválasztásuk támogatása.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?