kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 18 éve

A kínaiak szabadsággal ünnepeltek -Japánban a jövedelmi egyenlőtlenségek ellen tiltakoztak

Ázsia-szerte gyűléseket, számos helyen tiltakozó megmozdulásokat tartottak kedden, május elsején, Kínában ugyanakkor mintegy 150 millióan indultak útnak, mert most kezdődött az év három nagy szabadsághetének egyike.

A munka ünnepén Kínában 1999 óta inkább a fogyasztást, mintsem a munkásosztály ünneplését helyezik előtérbe a kommunista hatóságok. Kedden egyedül a Zsenmin Zsipao pártlap vezércikke dicsőítette a munkásokat, mint a fejlődés pilléreit - olyan országban, amelyet pedig a javak mind egyenlőtlenebb eloszlása jellemez.

"Országunkban minden dolgozó tiszteletre méltó, bármely iparágban, bármely poszton dolgozzék is" - olvasható az elsőoldalas cikkben, amely "Építsünk együtt egy harmonikus társadalmat, élvezzük együtt a fejlődés eredményeit" cím alatt jelent meg. - Országunk munkásosztálya az ország gazdája, az ország korszerűsítésének döntő ereje - írta a lap.

A munkaügyi miniszter politikáját kritizálták Szöulban
Szöulban, a dél-koreai fővárosban mintegy hétezren gyűltek össze az egyik egyetemi negyedben felhős ég alatt, Ro Mu Hjon elnök munkaügyi és kereskedelmi politikája elleni jelszavakat skandálva és hasonló feliratú transzparenseket tartva a magasba. A szakszervezetek rosszallják, hogy az államfő szabadkereskedelmi megállapodást kötött az Egyesült Államokkal, ami szerintük munkahelyekbe kerül, és nehezíti a megélhetést.

Észak-Koreában az ország dolgozóinak és állampolgárainak egységes óhaja, hogy "szüntelen fejlődést érjenek el egy nagy, virágzó, erős nemzet építésében az ország vezérének, Kim Dzsong Ilnek az irányításával" - idézte a Rodong Szinmun hivatalos lap szerkesztőségi cikkét a KCNA hivatalos hírügynökség.

Magasabb béreket követeltek a Fülöp-szigeteken
A Fülöp-szigeteken a legmagasabb fokú készültségben lévő rohamrendőrség megakadályozott több száz tüntetőt abban, hogy Gloria Macapagal Arroyo elnök asszony fővárosi rezidenciájához vonuljanak, magasabb béreket és az államfő távozását követelve. Egy másik, mintegy ötezres tüntetés résztvevői Manila belvárosában gyűltek össze a baloldali Május Elseje Mozgalom vezetésével, és azzal vádolták Arroyót, hogy miközben ösztönzőket kínál az üzletembereknek, a kis fizetésű munkásokkal nem törődik.

Indonéziában biztonságosabb munkakörülményeket sürgettek
Indonézia legkülönbözőbb részein és a fővárosban, Jakartában is felvonulásokat tartottak a dolgozók, biztonságosabb munkakörülményeket, az alapbérek megkettőzését és a kis jövedelmű családok adómentességét sürgetve. A rendőrség szerint mintegy 21 ezer rendőr járta Jakarta utcáit, egy részük gumibotokkal és pajzsokkal felszerelve.

A növekvő jövedelmi egyenlőtlenségek ellen tüntettek a japánok
Japánban is megemlékeztek a munka ünnepéről. Tokió egy belvárosi parkjában mintegy 42 ezres menet tiltakozott a növekvő jövedelmi egyenlőtlenségek ellen - jelentette a Kyodo hírügynökség. Kisebb tüntetéseket szerveztek a szakszervezetek az ország 374 más nagy- és kisvárosában is.

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ekkortól pályázhatnak a minimálbér-emelés miatti kompenzációra a vállalkozások

A szociális partnerekkel egyeztetett támogatást a Magyar Államkincstáron keresztül igényelhetik majd a munkáltatók. Teljes cikk

Figyelmetlen munkavégzés okozott maradandó sérülést Kaposváron

A férfival szemben felfüggesztett fogházbüntetés és a mezőgazdasági gépkezelői foglalkozástól történő eltiltás kiszabására tettek indítványt Teljes cikk