kapubanner for mobile

A kormány segít összeegyeztetni a munkát a családi élettel

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A kormány programjában kiemelt figyelmet szentel a családoknak, hangsúlyosan pedig azoknak, amelyek gyermeket nevelnek - mondta Novák Katalin, a család és ifjúságügyért felelős államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című reggeli műsorában.

images

Vasárnap elkezdődött a házasság hete rendezvénysorozat, amelynek idén a "Megtartó hűség" a mottója. A programot a keresztény egyházak és civilek szervezik, a kormány pedig idén is támogatja.

Novák Katalin, a család és ifjúságügyért felelős államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című reggeli műsorában emlékeztetett arra, a kormány programjában kiemelt figyelmet szentel a családoknak, hangsúlyosan pedig azoknak, amelyek gyermeket nevelnek. Ezért kap óriási szerepet a célok közt a munkahelyteremtés, illetve, hogy a családi adókedvezmény révén a munkából származó jövedelmekből minél több maradhasson a családoknál.

A kormány a nők részmunkaidős foglalkoztatásának támogatásával, a bölcsődei férőhelyek számának növelésével, a gyed extra bevezetésével segít abban is, hogy az édesanyák összeegyeztethessék a munkát és a családi életet - hangsúlyozta a család és ifjúságügyért felelős államtitkár az Magyar Rádió hétfő reggeli műsorában.

Kossuth Rádió/Hirado.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek