kapubanner for mobile

A magyar orvosok keresnek a legrosszabbul

A magyar egészségügyben dolgozók átlagfizetése 24 százalékkal marad el a szlovákiai, és 35 százalékkal a cseh egészségügyi bérektől. A legtöbbet a kórházigazgatók keresnek, a legnagyobb bérkülönbség pedig a fogorvosoknál mutatkozik - derül ki a Fizetesek.hu internetes felmérés eredményeiből.

A Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu kutatói azt vizsgálták, a hazai egészségügyi dolgozók fizetése hol helyezkedik el a szomszédos országokhoz képest. Az internetes bérfelmérés eredményei alapján Magyarországon az egészségügyben a havi bruttó átlagfizetés nagysága 141.300 forint. Ez az összeg 24 százalékkal elmarad a szlovákiai 185.000 forintnak megfelelő eurótól, valamint 35 százalékkal kevesebb a csehországi 218.200 forintos átlagtól.

Hazánkban az egészségügyön belül az intézményigazgatók keresik a legtöbbet: az ő átlagfizetésük 366.100 forint, amely még így is elmarad más cégvezetők juttatásaitól. Őket már csak az orvosok követik a havi bruttó 222.600 forintos bérükkel. A kétszázezer forintos határt már csak a fogorvosok átlag 183 ezer forintos bére tudja megközelíteni, valamint a fogtechnikusok 152 ezres átlagbére már szintén magasabbnak számít. Az egészségügyben dolgozó többi munkavállaló - a nővérektől kezdve a gyógytornászokon keresztül egészen a mentőtisztekig - fizetése ugyanis csupán havi bruttó 130 ezer forint körül mozog.

A Szlovákiával és Csehországgal történő összehasonlítás során kiderült, hogy a legnagyobb különbség a bérek tekintetében a fogorvosoknál adódik: az északi szomszédoknál ebben a szakmában ugyanis egészen 45 százalékkal, a cseheknél pedig 34 százalékkal keresnek többet. A nővérek fizetése is 21, illetve 32 százalékkal magasabb a vizsgált másik két országban, az orvosoknál pedig Szlovákiánál 26 százalék, Csehországhoz képest pedig egészen 42 százalékos lemaradás mutatkozik - derül ki a felmérésből.


  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk