kapubanner for mobile

A munkaerő-piaci változáshoz igazodó képzések 75 milliárdos támogatást kaptak

A gazdaság és a munkaerőpiac változásához igazodó képzések támogatására a Társadalmi Megújulás Operatív Programban (TÁMOP) eddig összesen 1.418 projekt részesült mintegy 75 milliárd forint támogatásban, melyből mintegy 24 milliárd forintot előlegként, és további 42 milliárd forintot számla alapján már kifizettek az Európai Szociális Alapból.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) adatai szerint 2007 óta eddig 1.111 projekt lezárását is elfogadták. Tavaly az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) képzési pályázatai a kis- és középvállalkozások munkahelyi oktatását támogatták, továbbá segítették a határon átnyúló együttműködést a szakképzés és felnőttképzés területén, az érdekképviseleti szervezetek kapacitásainak fejlesztését, és az önfoglalkoztatást.

Az NFÜ összesítése szerint 2012-ben az Új Széchenyi Terv keretében már benyújtotta pályázatát az idegennyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése kiemelt konstrukcióban a nevesített konzorciumvezető Wekerle Sándor Alapkezelő, amely a faladatot az NT Nemzetközi Technológiai Nonprofit Közhasznú Kft.-vel közösen látja el. Az "Újra tanulok" nevet viselő ugyancsak kiemelt projektre a javaslatok benyújtási határideje márciusban lejárt.

Az ügynökség tájékoztatása szerint a szakképzés és felnőttképzés minőségének és tartalmának fejlesztésére április 19-éig lehet javaslatokat beadni. A munka és a magánélet összehangolását segítő helyi kezdeményezések támogatására, valamint a rugalmasságot növelő helyi, innovatív kezdeményezésekre, továbbá a vállalati és intézményi napközbeni kisgyermek-ellátási szolgáltatások létrehozására, a rugalmas munkahelyekre a pályázatokat május elseje és június elseje között lehet benyújtani.

Az NFÜ közlése szerint az Új Széchenyi Tervben ugyancsak május elsejétől lehet az idén pályázni a 21 milliárd forint kerettel rendelkező munkahelyi képzések támogatására, az eddigieknél kedvezőbb feltételekkel. Számításuk szerint nagy érdeklődés várható a közép-magyarországi régióban, és a nagyvállalatok körében, továbbá újdonságnak számít, hogy nincs területi korlátozás, így a budapesti és Pest megyei székhellyel, telephellyel rendelkező vállalatok is pályázhatnak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek