A nyersvasgyártás megmaradásáért küzdenek a Dunaferrnél
Nagygyűlést tartott a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet kedden Dunaújvárosban a polgármesteri hivatal előtti téren, hogy felhívják az illetékesek figyelmét a januárban leállított kohó felújításának szükségességére.
A rendezvényt követő sajtótájékoztatón Cserna Gábor (Fidesz) polgármester közölte, hogy Szijjártó Péter külgazdaságért felelős államtitkár a hét végén Moszkvába látogat, ahol a főtulajdonos orosz külkereskedelmi bank elnökhelyettesével a kohóátépítésről fog tárgyalni, és igyekszik azonnali választ kikényszeríteni.
Hozzátette: szeretnék kormányzati ráhatással előmozdítani a fejlesztéseket, azon belül is az 1-es számú kohó átépítését. Jelezte, hogy további alternatívák is vannak, így akár "az állami visszavásárlásról is szó lehet". Ígéretet tett arra, hogy 1-2 héten belül pozitív döntés fog születni, mert a Dunaferr vállalatcsoport a legfontosabb munkáltató a városban.
Mucsi Zoltán, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetője kijelentette: eddig hiába egyeztettek a cégvezetővel, eredményt nem értek el. Ezért elérkezettnek látták az időt arra, hogy kezükbe vegyék a gyár sorsát.
Borbély Zoltán, a központi üzemi tanács elnöke elmondta, hogy a januárban leállított kohó felújítása mintegy hárommilliárd forintba kerülne. Rámutatott, hogy a másik kohó is bármelyik pillanatban tönkremehet, és akkor a hideghengermű és a folyékony fázis is megállhat.
Csapó Tamás, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet vezetője hangsúlyozta, úgy tudják, hogy a cégvezető szeretné a nagyolvasztó felújítását, de a főtulajdonos bank még nem döntött róla. Ez a késlekedés jelenleg nem érinti a dolgozókat, de hosszú távon ez a helyzet nem tartható fenn, mert akkor mintegy 3500 ember veszítheti el munkahelyét.
A létszámleépítésekkel kapcsolatban Borbély Zoltán megjegyezte, hogy a cégvezetés jelenleg is dolgozik a létszám optimalizálásán, amely a szellemi állományból mintegy 100 főt érinthet. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a vállalatcsoportnak nincs még 2012. évi elfogadott mérlege, de információi szerint 20-30 milliárd forintos veszteség várható.
A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet múlt kedden tette közzé felhívását, mert tájékoztatni akarták a közvéleményt a Dunaferr társaságcsoportnál kialakult válságos helyzetről.
Az MTI érdeklődésére Mucsi Zoltán, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetője akkor elmondta, hogy a munkavállalókat aggodalommal tölti el az 1-es kohó leállítása után kialakult bizonytalanság, mert a kohó felújítása hosszú hónapokat venne igénybe, és a kezdés dátumát senki sem ismeri. Hangsúlyozta: egyetlen kohóval gazdaságtalan a termelés, ezért lenne szükség két kohó működtetésére. Úgy vélte, amennyiben április 30-ig nem születik döntés, akkor az idén már biztosan nem fog újraindulni a termelés az 1-es kohóban. Ez pedig veszélybe sodorja több ezer dolgozó munkahelyét.
Az ISD Dunaferr Zrt. január 22-én tájékoztatta az MTI-t arról, hogy az előzetes terveknek megfelelően leállította 1-es számú nagyolvasztóját a berendezés műszaki állapota miatt. A cég közleménye szerint a nagyolvasztó bontási munkálatait saját munkaerővel oldják meg, és azok előreláthatólag május végéig tartanak.
Ezzel párhuzamosan folynak a berendezés felújításának előkészületei. Amint valamennyi szükséges feltétel teljesül - befejeződik a tervezés, a kulcsfontosságú berendezések megrendelése és leszállítása, valamint az átépítéshez szükséges anyagok mobilizálása - megkezdik a berendezés felújítását - írták.
Az 1-es számú kohó leállítása mellett a 2-es számú kohó tovább működik. A felújítás idejére a cég nyersvasgyártási kapacitása mintegy felére csökkent.
A Dunaferr Zrt.-nél az 1-es számú nagyolvasztónál 2006-ban hajtottak végre utoljára rekonstrukciót. Ez negyvennyolc napos átépítési időszakot követően, 2006 szeptemberében fejeződött be, akkori árakon tízmillió euróba került.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Háromszáz új, kifejezetten magas képzettséget igénylő munkahelyet teremt Szegeden a német Rheinmetall beruházása, amely ahhoz is hozzájárul, hogy... Teljes cikk
Négyszáz új, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve Budapesten hozza létre legnagyobb európai uniós és egyben az első térségbeli... Teljes cikk
Több lépcsőben emelkedik az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja. A jelenlegi 18 millió forintos felső határ 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22... Teljes cikk
- Nincs megállás – hogyan fejlesszük a szervezetünket, hogy jövőálló legyen? 2 hónapja
- Ki kell tenni a büdös halat - nem csak a csillámpónit - az asztalra 2 hónapja
- HR tehetségek 2025: Krigel Tamás 2 hónapja
- A vezetés nem jutalom, hanem szakma: a mikromenedzsment nem HIBA, hanem HIÁNY 3 hónapja
- Próbaidő: munkavállaló hosszabbítaná, munkáltató elengedné? 3 hónapja
- Feleslegesnek érezzük majd magunkat a feltétel nélküli alapjövedelemtől? 4 hónapja
- Csókosok, ejtőernyősök és egyéb protekciósok 4 hónapja
- Agilitás vagy túlélés? Hogyan építs, működtess és fejlessz adaptív szervezeti kultúrát a bizonytalan világban? 4 hónapja
- Lassult az infláció az OECD-ben 4 hónapja
- "Ennek is örülni kell" - kiderült, mennyivel emelkedik a minimálbér 5 hónapja
- Így segíti a magyar kormány az elbocsátott dolgozókat 5 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa