"A nyugdíjkasszában szó sincs hiányról"
A nyugdíjkasszában szó sincs hiányról - jelentette ki a szocialista Korózs Lajos szavaira válaszolva Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében arra kérte az MSZP elnökségi tagját, hogy "hagyjon fel valótlan állításaival".
A politikus bemutatott egy, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁAK) honlapján megtalálható táblázatot is. Szavai szerint ott egy "excel táblán számolnak el a nyugdíjvagyonnal", amiből mintegy 180 milliárd forint hiányzik. Úgy fogalmazott, hogy közgazdászok véleménye szerint, az év végére ez az összeg "akár a hatszázmilliárd forintos vagyonvesztést is elérheti".
Selmeczi Gabriella válaszában azt írta, hogy az MSZP Korózs Lajossal az élen "folyamatosan a legaljasabb módon járatja le Magyarországot". Szavai szerint a szocialista politikusnak "a matematika vélhetően nem tartozik az erősségei közé, hiszen szó sincs hiányról a nyugdíjkasszában". Hozzáteszi, hogy amennyiben a képviselő nincs tisztában számviteli alapfogalmakkal, és képtelen egy excel táblázatot értelmezni, "úgy kérjük, hagyjon fel valótlan állításaival". A szóvivő hangsúlyozza, hogy a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer minden évben egy százalékkal emelte az államadósságot, és a befizetett tagdíjak 6-8 százaléka "vándorolt a pénztárak zsebébe". A fideszes politikus szerint bizonyított tények alapján látható: a magánnyugdíjpénztár tagok vagyonát rendkívül felelőtlenül kezelték és az sohasem volt biztonságban. Selmeczi Gabriella hozzáteszi, ezt támasztja alá az is, hogy a pénztárak, tagdíjakból levont működési költsége akár négy-ötszöröse volt az állami nyugdíjrendszer működési kiadásainak.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A rendőrök, a mentők és a tűzoltók is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Teljes cikk
Egy friss kutatás megállapította, hogy a generációk jobban hasonlítanak egymásra, mint azt a sztereotípiák sugallják, különösen a technológia... Teljes cikk
A kisadózóknak 2026. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online... Teljes cikk
- Milliókat bukhatnak a magyarok egy makacs nyugdíjtévedés miatt 8 hónapja
- Ígéret szép szó: miért nem kapunk valódi egyéni nyugdíjszámlát? 8 hónapja
- Félelmetes számok: elindult a nyár és már tombol a pedagógushiány 9 hónapja
- Új ügyvezető igazgató az Audaxnál 13 hónapja
- Egységben az erő: így enyhíti a munkaerőhiányt és csökkenti az agyelszívást három ország 2 éve
- Új HR igazgató csatlakozott a Decathlon csapatához 2 éve
- Van értelme a nagy beruházásoknak, ha a munkaerő-igény nem biztosítható? 2 éve
- Kellenek a vendégmunkások - évi akár 30-40 ezer dolgozó pótlására is szükség lehet 2 éve
- Ápolási válság fenyeget: januártól súlyosbodik a munkaerő-probléma az egészségügyben 2 éve
- Van még az országban munkaerő-tartalék? 2 éve
- Ki a jó HR Business Partner? Kiválasztás és beillesztési terv 2 éve
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben