A Széchenyi Kártya Program újabb lehetőséget ad a kkv-knak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Széchenyi Kártya Program kiterjesztésével a kis- és középvállalkozások finanszírozásának újabb lehetőségei nyílnak meg, amelyek eddig hiányoztak a szektor hitelezésben - hangsúlyozta Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója.
Krisán László emlékeztetett arra, hogy augusztus 2-án indult a 3 éves futamidejű, maximum 25 millió forintos forgóeszköz hitelezés, szeptember elsejétől a 10 éves futamidejű maximum 50 millió forintos keretű beruházási hitel, 2011. január 1-jétől pedig az európai uniós pályázatokhoz szükséges önerő hitel is szerepel a Széchenyi Kártya programban.
A vezérigazgató szerint a Széchenyi Kártya Program új termékportfoliója is biztosítja a termékre eddig is jellemző egyszerűséget, egyszerű hozzáférhetőséget, az adminisztráció-mentességet, a jó árát. Hangsúlyozta, hogy a Széchenyi Kártya Program teljes portfoliójának működése esetén egy megbízható vállalkozó akár 125 millió forint, az állami támogatás miatt kedvező kamatozású hitelt is felvehet egyszerre.
A KA-VOSZ vezérigazgatója kifejtette: a Széchenyi Kártya eddigi bázisán alapuló újabb hitelekhez a kormány 2 százalék kamattámogatást, 80 százalékos garanciát ad és átvállalja a garanciadíj felét, ezért a piacon lévő legkedvezőbb kondíciókkal kerülhetnek kihelyezésre a Széchenyi Kártya Program hiteltermékei.
Krisán László elmondta, hogy a további újabb hitelek beárazása folyamatban van, de mindig a piacon legkedvezőbb kondíciókat fogják alkalmazni. A vezérigazgató kiemelte: a forgóeszközhitel kifizetése számla ellenében történik, a befogadástól számítva 3 héten belül fizetnek. A beruházási hitelek esetében is tartani tudják majd a rövid kifizetési határidőt, várhatóan a számlák beérkezésétől 3-4 héten belül folyósítják a közreműködő bankok a forrást a kisvállalkozásoknak - mondta Krisán László.
Jelezte, hogy a beruházási hitelek esetében arról tárgyalnak, hogy a bankok fogadják el fedezetnek a beruházás tárgyát, a visszafizetésnél pedig 1-2 év türelmi időre lehet számítani.
A 2011 január elsejétől igényelhető Széchenyi Kártya Program önerő hitelnél szeretnék elérni, hogy a bankok ne csak az önerő finanszírozásához járuljanak hozzá, hanem vállaljanak szerepet az utófinanszírozott európai fejlesztési források biztosításában is.
Krisán László hangsúlyozta: a kiteljesedett Széchenyi Kártya Program tükrözi a kormány bizalmát a vállalkozók felé, hiszen a könnyítések meglépése erre épül. A KA-VOSZ megvédi a Széchenyi Kártya Programot úgy is, hogy szigorúan fellépnek a nem fizetőkkel szemben, a most induló hitelkonstrukciók esetében a tartozást az adóhivatal hajtja be.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?