kapubanner for mobile

A technológiai cégek a legértékesebbek

Átvette a negyedik legértékesebb amerikai vállalat címét az Amazon az Exxon Mobiltól a New York-i tőzsde hétfői kereskedésében - derült ki a MarketWatch amerikai gazdasági hírportál beszámolójából.

Az internetes kiskereskedelemmel foglalkozó Amazon árfolyama a reggeli kereskedésben 0,70 százalékkal 764,12 dollárra emelkedett, míg az Exxon Mobil olajvállalaté 2 százalékkal 87,13 dollárra esett, így az Amazon piaci kapitalizációja 362,1 milliárd dollárt, az Exxoné pedig 361,6 milliárd dollárt tett ki.

A New York-i tőzsdén forgó négy legértékesebb vállalat mindegyike immár a technológiai szektorhoz tartozik. Az első helyezett Apple piaci tőkeértéke 565,9 milliárd dollár, a Google anyavállalata, az Alphabet 549,6 milliárd dollárt, a Microsoft pedig 440 milliárd dollárt ér.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek