kapubanner for mobile

A tervezettnél kevesebb dolgozót bocsátanak el a közmédiából

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az első körben ötszázhuszonöt dolgozótól válnak meg a közmédiában, ősszel további négyszáz ember elbocsátása várható - cikkezi a Népszabadság.

A héten válik véglegessé a közmédia júliusban kezdődött leépítésének első hulláma. A Népszabadság információja szerint az eredetileg bejelentett 550 fős leépítést 25-en úszták meg, így összesen 525 embertől váltak meg a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna TV és a Magyar Távirati Iroda állományából.

A közmédiában eredetileg dolgozó 3500 munkavállaló többsége -mintegy háromezer ember - január óta a Médiaszolgáltatást Támogató és Vagyonkezelő Alap munkatársa. Közülük több mint kétezer munkakörét világították át a nyár folyamán. Háromnegyedüknél kezdeményeztek szerződésmódosítást, a többiek pedig, 550-en, júliusban megkapták az elbocsátásról szóló előzetes értesítést.

A lap úgy tudja, a végső létszám egyrészt azért lett alacsonyabb, mert hozzávetőleg 25 érdekképviseleti tisztségviselőt is érintett volna a leépítés, őket azonban a szakszervezetek nem adták ki" a munkáltatónak. Másrészt a közmédiás szakszervezetek az utolsó pillanatban megállapodást kötöttek a munkáltatóval, amiben az vállalta, hogy még egy havi átlagkeresetet ad az 50 év feletti, illetve a legalább három gyermeket egyedül nevelő elbocsátottak számára.

Emellett tíz százalékkal emelték a fizetési korlátot, ami alatt még egyhavi juttatást nyújtanak; újragondolták azoknak az elbocsátását is, akik fogyatékkal élő gyermeket nevelnek. Emellett 25 millió forinttal megemelték az elbocsátottaknak fenntartott segélyalapot. Akik pedig már közel vannak a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez, azokat a szükséges időtartamra továbbfoglalkoztatják. A munkáltató összesen 250 millió forintnyi támogatást, segítséget ígért, valamint munkakeresési, jogi és pszichológiai tanácsadást - írja a Népszabadság.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek