A VDSZ-elnök szerint nincs valós érdekvédelem az egészségügyben

Székely Tamás szerint az egészségügyi érdekvédők a dolgozókra nézve hátrányos bérmegállapodást kötöttek a kormánnyal.

A VDSZ elnöke közleményt adott ki, melyben bírálja az egészségügyi érdekvédőknek a kormánnyal kötött bérmegállapodását. Székely Tamás szerint Cser Ágnes elárulta az egészségügyi dolgozókat mint szakszervezeti vezető.

A teljes közlemény:

A VDSZ arról értesült, hogy Cser Ágnes, Éger István és Toma Lajos magukat az egészségügyi dolgozók érdekvédőinek tartó személyek a dolgozókra nézve hátrányos bérmegállapodást kötöttek a kormánnyal. Ezért a VDSZ vállalja minden olyan az egészségügyben érintett dolgozó ügyének jogi képviseletét, akit ennek a megállapodásnak a végrehajtása hátrányosan érint. Az egészségügyi érdekvédőknek ugyanis sikerült oly “előnyös béralkut” kötniük, amelynek révén az állam által kötelezően adandó minimum papíron növekedett ugyan, de a pénztárca ettől nem lett vastagabb. A nyilvánosság elé tárt dokumentumból ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a Cser Ágnes, Éger István és Toma Lajos által “kiharcolt” sikeres béremelés a pótlékokkal együtt nem több mint az az összeg, amelyet az egészségügyi dolgozók eddig is kézhez kaptak. A dolgozó tehát ma is pontosan annyit keres, mint a béremelés előtt.

Nincs valós érdekvédelem az egészségügyben - hangsúlyozta a kormánnyal kötött egyezség kapcsán Székely Tamás VDSZ-elnök, Cser Ágnes mint szakszervezeti vezető nem először árulta el az egészségügyi dolgozókat. Korábban egyébként az egri Markhot Ferenc kórházban hasonló helyzetbe került 697 szakszervezeti tagon keresztül tudott segíteni a munkavállalókon a Székely Tamás által vezetett szakszervezet.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin?

Egy friss kutatásban a Z generációsok majdnem fele azt mondta, hogy szülei segítettek nekik önéletrajzot írni, de volt olyan szülő is, aki gyermeke... Teljes cikk

Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok

Heteken belül elutalják a tanároknak azt a 150 ezer forintos juttatást, amiről az e heti kormányülésen született döntés - közölte a csütörtöki... Teljes cikk

Ennyi személyi kölcsönre elég a magyar átlagfizetés

Egy friss számítás szerint az átlagkereset mellett akár egy 15 millió forintos személyi kölcsön törlesztése is vállalható lehet, de csak... Teljes cikk