kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Tudatosan kell az emberekbe fektetni




„Mi a jövőben, a jövőnek élünk, ezért gondoljuk, hogy nem pusztán a díj elnyerése a lényeg. Ez egy adott pillanat, ami azt jelzi, hogy most valamit jól csinálunk. Az igazi kihívás és feladat az, hogy ezeket a jól lefektetett alapokat hogyan visszük tovább és őrizzük meg a következő generáció számára. Így ülünk mi fordítva a lovon: figyelmet szentelve a valós szervezeti értékeknek, energiát fektetve a jövőbe ezzel teremtve szerethető, jó munkahelyet és foglalkoztatva lojális, motivált kollégákat.” - mondta az elnyert díj kapcsán Németh Zoltán az Abesse Informatikai Zrt. vezérigazgatója

Az IIP elemző folyamatában való részvétel nyitottságot és bátorságot kíván a vállalatok részéről, hiszen hosszú távra kínál megoldást és sokszor az alapok gyökeres változtatását is jelenti. Mindezek ellenére ez a folyamat ad egy olyan tudatos építkezési lehetőséget, melynek az Y-generációs hatásokkal színezett munkaerő hiányos időkben különösen nagy a jelentősége. A tudásintenzív iparágban a legfontosabb sikertényező az alkotni és fejlődni kész munkatársak közössége.

Munkatársak, akiket hasonló értékek kapcsolnak össze, és akik saját maguk alakítják és tartják fenn a cég működési kultúráját, a vezetőik pedig partnerként támogatják őket.

„Mi a vállalati kohézióban és egységben látjuk a siker titkát. Nem csak az üzlet sikerét, de minden egyes munkavállalónk egyéni sikerét is. Felelősség, hozzáértés, csapatmunka. Elültetni ezeket a szervezeti értékeket a valós, mindennapi munkába, ezek adják az Abesse egyéniségét.” - foglalta össze az Abesse modell lényegét Benedek Lilla, az Abesse HR vezetője.

Természetesen a folyamatos önvizsgálat és audit elengedhetetlen, hogy a siker hosszú távú legyen. Ez a felismerés segítette abban az Abesse-t, hogy a piac kihívásaival tudatosan nézzen szembe és így az elmúlt 2 évben 30-30 %-os létszámbővülést realizáljon.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Adjatok egy IT szakembert!
2. oldal - Tudatosan kell az emberekbe fektetni
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből

Három év alatt több mint ötezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a köznevelésben – derül ki a Köznevelési Információs... Teljes cikk

Baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban

Feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az LMP a komáromi akkumulátorgyárban vasárnap történt baleset miatt - közölte az ellenzéki párt hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk

Díjazták az építőipar "rocksztárját"

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója vehette át az idei "Év Építőipari Személyisége" díjat. A szakember 30 éve képzi és inspirálja... Teljes cikk