kapubanner for mobile

Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium négyfős diákcsapata nyerte el az aranyérmet a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián (IIOT), amelyet Szíriában rendeztek meg - közölte a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság csütörtökön az MTI-vel.

A társaság közleménye szerint május 11-én rendezték meg Szíriában az idei IIOT világversenyt, amelyen a hazai kvalifikációs Kódkupáról két továbbjutó csapat vett részt: a Földes Ferenc Gimnázium "42" elnevezésű csapata (Molnár István Ádám, Nagy Martin, Koós Andor és Szörényi Zalán András), valamint a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium "Dzsanos Buliáj" névre hallgató csapata (Czanik Pál, Juhász-Molnár Erik, Simon László Bence és Szin Attila).

Mint írták, a világversenyen tíz csapat vett részt. A feladatokat egy nemzetközi bizottság állította össze, amely idén szírai, román, olasz és magyar delegáltakból állt. A verseny előkészületeihez jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott kilenc feladat kétharmadát magyarok állították össze.

Tekintettel Szíria biztonsági és geopolitikai helyzetére, a magyar diákok online vettek részt a megmérettetésben egy közös magyarországi helyszínről - írták a közleményben.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy az IIOT a Neumann Társaság által gondozott versenyek között az egyetlen, amelynek során a versenyzők nem egyénileg, hanem csapatban együttműködve oldják meg a feladatokat, ezért a tudáson kívül olyan "soft skillekre" is szükség van, amelyek a kooperációban segítenek.

Ez a nemzetközi szinten elért eredmény egyértelműen bizonyítja az informatikai tehetséggondozás jelentőségét, és azt, hogy érdemes és fontos lehetőséget biztosítani a diákoknak a fejlődésre - idézték a közleményben Nikházy Lászlót, a Neumann Társaság Tehetséggondozó szakosztályának kitüntetett tehetséggondozóját.

MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek