Adóemelés Romániában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTöbb adóemelés lépett hatályba február elsején Romániában, miután a bukaresti kormány módosította az adótörvénykönyvet. A legtöbb változás a jogi személyeket érinti, de a gazdákra is nagyobb adóteher nehezedik.
Februártól lépett hatályba az a különadó, amelyet a kormány az energiaszállító és -értékesítő vállalatokra vetett ki. Nekik ezentúl forgalmuknak a 0,5 százalékát kell befizetniük az államkasszába az új adó szerint. A kormány megemelte a sör jövedéki adóját is.
Változik a legfeljebb kilenc alkalmazottal és 65 ezer eurónál kisebb üzleti forgalommal rendelkező mikrovállalatok adózása is. Eddig választhattak, hogy 16 százalékos társasági adót fizetnek, vagy forgalmuk 3 százalékát utalják át az államkasszába. Februártól viszont a mikrovállalatoknak kötelező forgalmuk 3 százalékát kell befizetniük adóként.
Az adótörvénykönyv egy másik fontos módosítása a gazdák megadóztatására vonatkozik. A kormány új jövedelemnormákat állapított meg, aminek alapján kiszámolják a termőföldek és az állatok, az állati eredetű termékek eladása és a fakitermelés után meghatározott adót.
A román kormány azzal indokolta a döntést, hogy mintegy 670 ezer gazdának csak mintegy tíz százaléka fizetett adót, miközben mindannyian kaptak különböző állami támogatásokat. Így például adóznia kell annak a gazdának, akinek két hektárnál több megművelhető földterülete, vagy háromnál több szarvasmarhája, vagy hatnál több sertése van.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?