kapubanner for mobile

AIG biztosító: botrány a milliós vezetői jutalmak körül

Az AIG biztosítónak teljes egészében vissza kell fizetnie az adófizetőknek a vitatott jutalmakat, ezek összegével csökkentik a cégnek nyújtandó állami támogatást, közölte helyi idő szerint kedden Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter.

Az ősz óta az életben maradásért küzdő AIG amerikai biztosítónál tavaly 73 vezetőnek fizettek ki 1 millió dolláros vagy annál nagyobb jutalmat, derült ki kedden a New York-i főügyész előzetes tájékoztatásából. Geithner kongresszusi vezetőknek írt levelében közölte: levonják a jutalmazásra kifizetett 165 millió dollárt a tervezett újabb, 30 milliárd dolláros állami támogatásból.

A pénzügyminiszter kifejtette, hogy a kormány további erőteljes lépéseket tesz az AIG helyzetének rendezése érdekében. Ezt úgy kell végrehajtani, hogy csökkenjen a pénzügyi rendszert fenyegető kockázat mértéke, illetve minimalizálni lehessen az adófizetők veszteségét, írta.

A kormány eddig mintegy 180 milliárd dollárt hitelt nyújtott az óriásbiztosítónak az életben maradáshoz, ezért cserébe 80 százalékos tulajdonrészt szerzett a vállalatban. Az AIG nem reagált az eseményekre, de Edward Liddyt, a cég vezérigazgatóját szerdán hallgatják meg a képviselőház pénzügyi bizottságában.

A kongresszus mindkét házának vezetői, republikánusok és demokraták egyaránt gyors fellépést, a jutalmak kemény megadóztatását helyezték kilátásba. Nancy Pelosi házelnök azt mondta, több bizottság dolgozik egy törvénytervezeten, amelyet talán már a héten el lehetne fogadni.

- Az ország dühös, én is dühös vagyok (...) ennek véget kell vetni, a megadóztatás az egyik út - mondta Max Baucus, a szenátus pénzügyi bizottságának demokrata párti elnöke, aki rangidős republikánus társával 70 százalékos adót javasolt kivetni az állami segélyben részesített cégeknél kifizetett vezetői jutalmakra.

A jutalmakon túl szintén közfelháborodást keltett, hogy az AIG a szövetségi segély egy részét - egyes értesülések szerint a felét, 93 milliárd dollárt, más információk szerint 120 milliárd dollárt - más intézményeknek, köztük európai bankoknak juttatott. Hatalmas összegeket kapott a Goldman Sachs bankcsoport, ezenkívül több pénzintézet, egyebek mellett a Merrill Lynch és a Morgan Stanley vezetői is extra juttatásokban részesültek az AIG segélycsomagjából. A The Wall Street Journal egyenesen azzal vádolta meg a kormányt, hogy pénzmosásra használta az AIG-t.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek