Aki nem dolgozik ingyen, nem kap segélyt Csehországban
A szociális segély ellenében ingyenes közmunkát kell végezni Csehországban.
Eredetileg azzal számoltak, hogy januártól megnő a közmunkára jelentkezők száma, és az év során legalább 50 ezren lépnek be a közfoglalkoztatottság rendszerébe. Egyelőre azonban nem ez történt, csak azok vállalták továbbra is a munkát, akik már tavaly is így dolgoztak.
Ha a munkahivatal közmunkára felszólító ajánlatát (ez heti maximum 20 órát jelent) valaki nyomós indok nélkül elutasítja, akkor a hivatal kizárja a szociális támogatásra szorulók rendszeréből, emellett a munkanélküli segély folyósítását (amennyiben kapott) szintén leállítja.
Csak 6 hónap múltán lehet újra kérvényezni a segélyt. Ez idő alatt a korábban munkanélküli segélyből élő érintettnek önerőből kell állnia az egészségbiztosítását, ami havi 1080 korona (körülbelül 11 900 forint). Akit valamennyi segélyezési formából kiiktatnak, annak mindössze a létminimum jár, ami havi 2200 korona (24 200 forint). A közmunka megtagadása viszont nem érinti a családi pótlék vagy a lakhatási hozzájárulás további folyósítását.
szakszervezetek.hu/Profession.hu
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 2 hónapja
- Kinek jár és mennyi a nyugdíj előtti álláskeresési segély? 2 hónapja
- Változó bérköltségek és járulékszabályok - Amit a munkáltatóknak 2026-ban tudniuk kell 2 hónapja
- „Nettó 297 ezerből nem lehet megélni” – drámai munkaerőhiányra figyelmeztet a szakszervezet 5 hónapja
- Meglepő eredmény: az ukrán menekültek több adót fizetnek, mint amennyi segélyt kapnak 5 hónapja
- Hogyan támogassuk a gyászoló kollégát a munkahelyen? 6 hónapja
- Orbán Viktornak üzentek a szociális dolgozók 7 hónapja
- Így változott a munkanélküliség Csehországban 8 hónapja
- Állás nélkül 60 felett? Így segíthet a nyugdíj előtti álláskeresési segély 9 hónapja
- Csökkentheti-e a segély, a gyed vagy a gyes a nyugdíjat? Itt a válasz 11 hónapja
- Egy hónap múlva a fizetések nyitott könyvvé válnak: kettős reform a cseh munkaerőpiacon 12 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?