kapubanner for mobile

Alakul a szuperkonföderáció

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Jókora változásra készülhet fel sok magyar munkavállaló, ugyanis az alakulóban lévő "szuperkonföderációba" az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, valamint a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) is beolvad, így a legnagyobb érdekvédelmi tömörülés jöhet létre Magyarországon, írja a Népszabadság.

A három nagy szakszervezeti szövetség május 1-jén bejelentett egyesülését előkészítő folyamatról Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke a lapnak elmondta, hogy a struktúrát illetően nagyjából sikerült megegyezésre jutni, de technikai jellegű problémák sorát még meg kell oldani, ugyanakkor személyi kérdésekről is hamarosan beszélni kell.

Az egyes konföderációk vezetőinek közreműködésével integrációs bizottságot hoztak létre, ahol megállapodtak abban, hogy először az új szervezetről tárgyalnak. Az erről szóló egyeztetés - Pataky Péter szerint - jövő hétfőn lezárulhat, azután kezdődhet az átalakuláshoz szükséges dokumentumok elkészítésre.

A jelenlegi elképzelések szerint ősszel a három konföderáció legfőbb döntéshozó szervezetei határozhatnak majd az integráció részleteiről, az alapszabályt, a személyi kéréseket és az új elnevezést is beleértve.

Népszabadság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek