Állásbörzén is tanulható a karrierépítés
Tegnap délelőtt kezdődött és még ma is nyitva tart a Műegyetemi Állásbörze, a BME központi épületében. Nem csupán állásmustra céljából érdemes kimenni a rendezvényre. A személyzeti szakemberektől temérdek információ, tanács szerezhető az önéletrajzírásról, az önmarketingről és az önismeret is fejleszthető.
A sablon önéletrajz és a pontatlan cégnév is szarvashiba
A másik szarvashiba: a sablonos, nem konkrét pozícióra írt önéletrajz és a pontatlan cégnév - ez főként akkor jellemző, ha az álláskereső próba-szerencse alapon számtalan cégnek küldi szét pályázatát. Szintén típushiba, amikor a jelentkező nem a meghirdetett pozícióhoz szükséges végzettséggel pályázik, mondván: majd beletanul, mivel a saját és a cég által elvárt szakterület nem is állnak távol egymástól-így akad, aki villamosmérnökként pályázna egy kizárólag gépészmérnökök számára kiírt pozícióra.
Próbainterjún tét nélkül lehet próbálkozni
A rendezvényen egyébként a hibák kiküszöbölése céljából egy próbainterjúkat végző standnál is megmérettethetik magukat a frissdiplomás álláskeresők. Az interjúztató ott jártunkkor épp egy leendő villamosmérnökkel tárgyalja át a sarkalatos pontokat. A beszélgetésből kiderül: a munkaadók a lelkes, szakmai elhivatottságot és önbizalmat sugárzó jelentkezőket keresik, éppen ezért a közöny rossz pont. A megjelenésre - így a viseletre, a tiszta cipőre, a cipővel színben harmonizáló zoknira - is ügyelni kell. Az állásinterjún ugyanis az első pillanatban keltett benyomás lesz meghatározó. A hanyag megjelenés, a fekete öltönyhöz húzott fehér zokni, a szemkontaktus hiánya lehangoló. Továbbá ne lepődjön meg az álláskereső, ha interjú közben hirtelen átváltanak angolra a felvételiztetők, ami általában hidegzuhanyként éri a pályakezdőket. Arra is számítani kell, szakmai tapasztalat hiányában személyiségükről, tulajdonságaikról is faggathatják őket az interjún.
Legyen talonban négy-öt kérdés
A pályakezdő fiú saját motiváltságát a "nem kerülöm a munkát" fordulattal próbálja jelezni, amit az interjúztató javít. Szerinte szerencsésebb megfogalmazás a "munkám iránt elhivatott vagyok". Emellett azt tanácsolja a fiatalembernek, legyen talonban négy-öt kérdése, amit interjú végén feltehet, mivel az élénk érdeklődést tanúsítók mindig szimpátiát keltenek. Fontos azonban, hogy az első kérdések ne a fizetésre vonatkozzanak és ha pénzösszeget említünk, akkor sávot adjunk meg. A fiatalember kérdésére az interjúztató elmondja, kezdő villamosmérnökként bruttó 200-250 ezer forint körüli fizetés érhető el.
A fiatalember önéletrajzáról az interjúztató elmondja, a tagoltság megfelelő, ám a szakirány felvételének évét felesleges feltüntetni, mert zavaró lehet - elegendő csak a várható végzés időpontját megjelölni.
Tesztelhetjük a személyiségünket is
A börzén nem csak az érdeklődők önéletrajzait elemző és próbainterjúkat végző humánerőforrás szakemberekkel találkozhatunk. A kétnapos rendezvényen a munkaalkalmassági tesztet is ki lehet tölteni,, ha előzetesen jelentkeznek rá a BME Karrieriroda standjánál. A tesztben egymás mellé helyezett állításpárokból lehet következtetni az álláskeresők személyiségére, készségeire és arra: egyénileg vagy csapatban tudnak inkább jól teljesíteni. Lehetőség nyílik IQ-teszt kitöltésére is, ami hozzávetőleg harminc percet vesz igénybe.
A közel 200 munkaadó részvételével zajló börze szerda délutánig várja az érdeklődőket, így ma még érdemes kilátogatni rá...
Takács Gabriella
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Dráma a munkaerőpiacon: soha nem volt ilyen nehéz friss diplomásként elhelyezkedni 6 hónapja
- Több mint 100 kiállítóval várják az érdeklődőket a Műegyetemi Állásbörzére 7 hónapja
- Karrierstart a fővárosban: több száz álláshely nyílik a Budapest Állásbörzén 7 hónapja
- Így segítik az egyetemisták karrierépítését 8 hónapja
- Így készülj fel egy állásbörzére, ha ki akarsz tűnni 9 hónapja
- A dolgozók többsége szerint a kapcsolatok fontosabbak a képesítésnél, sokan mégsem mernek lépni 10 hónapja
- Több ezren keresik új munkahelyüket Buda szívében 13 hónapja
- Az átlagbér négyszer több, a cég neve kevésbé számít - meghökkentő tények az álláspiac elmúlt 18 évéből 1 éve
- Ezt az 5 tippet érdemes megfogadni, hogy versenyképesek maradjunk a munkaerőpiacon 1 éve
- 1000-nél is több nyitott pozíció, azonnali jelentkezés - állásbörzén jártunk 1 éve
- Jobbra vagy balra húznád ezt az állást? - indul a Job Tinder 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?