Tinder lett az új LinkedIn? Így vadásznak állásra a társkeresőkön
Egyre több álláskereső nemcsak a klasszikus platformokon, hanem társkereső alkalmazásokon is próbál kapcsolatokat építeni és ajánlásokat szerezni. A Tinder egyesek szerint alternatív networking-felületté vált a személyes ajánlások felértékelődésével és az AI-alapú kiválasztás terjedésével.
Egyre többen használják a társkereső alkalmazásokat nemcsak randizásra, hanem karrierépítésre is – írja a Business Insider. A lapnak több olyan munkavállaló is beszámolt, akik állásinterjút, ügyfelet vagy szakmai ajánlást szereztek a klasszikus randialkalmazásokon keresztül.
A 31 éves, West Hollywoodban élő Devan Barker hónapok óta keres vendéglátós munkát, miután egy elektromosroller-baleset miatt hosszabb időre kiesett a munkából. A hagyományos állásportálok – például az Indeed – mellett a Grindr randi alkalmazást is használja. Elmondása szerint a Grindr-en keresztül már sikerült állásinterjúra bejutnia, és több vendéglátásban dolgozó ismerőse is rákérdezett a saját munkahelyén, hogy keresnek-e embert, kifejezetten az ő számára. Az egyik kapcsolat pedig vállalta, hogy szakmai ajánlást ír neki egy kisállat-felügyeleti szolgáltatást kínáló platformhoz. Barker szerint a társkeresőkön közvetlenebb a kapcsolatfelvétel, és kisebb a „kínos helyzet” esélye, mint a hagyományos networking során.
Tapasztalata nem egyedi: egy közösségi felmérésben a válaszadók 29 százaléka mondta azt, hogy használta vagy fontolgatta társkeresők karriercélú használatát. A nehezebb munkaerőpiaci helyzetben – ahol mesterséges intelligencia szűri az önéletrajzokat – sokan próbálnak közvetlenül valódi döntéshozókhoz eljutni.
A 27 éves philadelphiai közösségimédia-menedzser, Lexie Flynn például a Hinge-en (online társkereső alkalmazás) talált ügyfelet. A kezdeti kölcsönös érdeklődés után a beszélgetés gyorsan szakmai irányt vett. Flynn ingyenes auditot készített, majd a marketingvezető bevonásával végül megbízást kapott, és azóta is ő kezeli a cég felületeit.
Hasonló tapasztalatokról számolt be egy londoni termékmenedzser, Vigna Grace is, aki pályakezdőként tudatosan kérdezte randipartnereit a munkájukról. Így belső rálátást szerzett technológiai cégekre – például a Google-re, a Metára vagy a Spotify-ra –, és több esetben ajánlást is kapott.
A munka és a romantikus kapcsolatok keveredése ugyanakkor kockázatokat is felvet. Bár a munkahelyi románcok sokszor rövidebb életűek, mint más, erős személyes kapcsolatok, így bizonyos helyzetekben kevésbé jelentenek tartós konfliktusforrást. Ugyanakkor mindig fennáll a kellemetlen helyzetek esélye, különösen, ha a felek végül egy szervezeten belül dolgoznak.
A beszámolók alapján a társkeresők nem váltják ki a hagyományos álláskeresési csatornákat, dekiegészítő networking-eszközzé válhatnak. A személyes ajánlás és a közvetlen kapcsolatfelvétel értéke a digitalizált kiválasztási folyamatok korában tovább nőhet – még akkor is, ha mindez egy „jobbra húzással” kezdődik.
Randi az állásinterjún?
A munka világa és a társkeresés nem is különbözik annyira, mint gondolnánk.
kép: freepik
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek



Nehezen fellelhető szakemberek vagy vezetők toborzásával, fejvadászattal és személyzeti kérdésekkel kapcsolatban válaszoló szakértőnk:
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?