Átlagosan 736 ezer forint megtakarítása van egy magyar fiatalnak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatIdén, a második negyedévben a 19-29 évesek 58 százalékának volt megtakarítása, és csak 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem takarít meg - derül ki a K&H-csoport ifjúsági indexéből. Ez az 58 százalék a valaha mért legmagasabb érték.
Az adatok alapján a 26-29 éves korosztályban többen vannak, akik nem gyűjtenek (31 százalék), míg a 19-25 évesek között mindössze 14 százalék ez az arány.
Korábban a legtöbben a hónap végén - esetlegesen - megmaradó forintjaikat tették el későbbre, most 35 százalékuk már hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget - közölte a K&H.
A fiatalok nagy része, 49 százaléka lakásra gyűjt, ám azok aránya is nőtt, akik utazni szeretnének. Az általános tartalék gyűjtése is fontos célja a minden harmadik 19-29 évesnek.
A K&H ifjúsági indexéből az is kiderült, hogy a tavalyi átlagos, 649 ezer forint megtakarítás 2021-re tovább nőtt: 736 ezer forintra. Viszont csak 36 százalékuk tudna legalább fél évig megélni a megtakarításaiból, ez az arány a korábbi években magasabb volt.
A csoport 2010-ben indította útjára a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt: a program célja, hogy a magyarországi általános és középiskolások pénzügyi, gazdálkodási ismereteit gyarapítsa. Az elmúlt 10 évben a vetélkedőn közel 800 település, és több mint 1700 iskola csapata vette részt, megközelítőleg 55 ezer diák.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?