Átmentünk a szomszédba egy kis együttműködésért
Júniusban jelennek meg a Romániával, Szlovákiával és Szlovéniával közös pályázatok. Fenntartható környezet, turizmus-, infrastruktúra-, gazdaság- és humánerőforrás-fejlesztés. Lényegében ezek a területek a tartópillérei a 2013-ig szóló határ menti együttműködési programoknak - áll a Világgazdaságban.
A kedden beindított magyar-horvát program esetében októberre várható a pályázati lehetőségek meghirdetése. Ausztriával egyelőre zajlik a kiírások előkészítése. Amint lehetőség nyílik, a Magyarország-Szerbia program is megnyílhat a pályázók előtt. Egyedül az Ukrajnával való határ menti kooperációról szóló operatív program brüsszeli jóváhagyásánál van csúszás; a döntést őszre ígérik az európai bizottsági illetékesek.
Az unió kohéziós politikájának harmadik, európai területi együttműködés célkitűzése keretében Magyarország összesen hét határ menti, két transznacionális és négy interregionális programban vesz részt. A programok finanszírozását 85 százalékban az Európai Unió, tíz százalékban a részt vevő államok kormányzati hozzájárulása biztosítja, mindössze öt százalékot kell fedeznie a kedvezményezettnek.
A Magyarország részvételével megvalósuló kétoldalú együttműködésre több mint 512 millió euró, a külső határ menti kooperációs programokra pedig 171 millió euró áll rendelkezésre. A hét kétoldalú program közül ötnél Magyarországra, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségre bízták az irányító hatósági feladatok ellátását.
A magyar-szlovák program esetében első körben infrastruktúra-fejlesztési és környezetvédelmi projektjeikkel pályázhatnak eséllyel az érdeklődők támogatásra.
A készülő magyar-román felhívások kiterjedhetnek a klaszterekre és más vállalkozói együttműködésekre, a kutatás-fejlesztés és innováció, valamint az oktatás és a foglalkoztatás területére is.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?