Az 50 éves Kirkpatrick módszer, frissebb és aktuálisabb, mint valaha
Augusztustól Magyarországon és egyúttal Közép-Európa további 10 országában is elérhető a méltán világhírű Kirkpatrick képzés mérési módszertan és eszköztár.
A módszer lényege
Az elmélet - amely tehát frissebb és érvényesebb, mint bármikor - 4 szintre építi a tréningek előkészítését, lebonyolítását és utókövetését.
Egy képzés előkészítése, vagy akár szükségességének tisztázása során először a cégek HR-eseinek és a trénereknek közösen kell az elérni kívánt, vállalati szintű eredményeket definiálni, majd meg kell határozni, milyen magatartás szükséges a képzendők részéről, hogy a meghatározott eredményeket el is érjék. Ezt követően a trénerek állítják össze a kívánt magatartás előidézéséhez szükséges attitűdöket és készségeket. A tréning célja tehát, ezek megszerzése lesz, de emellett fontos az is, hogy a képzésben résztvevők kedvezően reagáljanak a programra.
A képzés eredményességének mércéi
Kirkpatrick szerint, egy tréning eredményességének fokmérői és egyben a képzés felépítésének szintjei az alábbiak:
1. Mennyire reagálnak pozitívan a résztvevők a tréningre?
2. Milyen mértékben sajátítják el a résztvevők a kívánt tudást, készségeket és attitűdöket a képzés alatt?
3. Milyen mértékben alkalmazzák a résztvevők a tanultakat munkájuk során?
4. Milyen mértékben következik be az elérni kívánt eredmény a képzéssel, és az azt követő utókövetéssel?
A módszer fő üzenete fél évszázad során sem kopott meg: igazi eredményt egy képzéssel csak akkor lehet elérni, ha előtte és utána együttműködik a vállalati szakember és a tréner. Körültekintő és következetes megerősítés nélkül egy mégoly kiváló tréning sem vezet a tanultak "aprópénzre váltásához", a munkába való átültetéséhez, így eredményekhez.
Amit a módszer tanulságaként mind a tréning cégek, mint pedig a vállalati humán erőforrás fejlesztéssel foglalkozó munkatársak levonhatnak nem más, mint hogy ideje új oldalról megközelíteni a témát. Amikor minden a hatékonyságnövelésről szól, - s ennek a tréningbüdzsé gyakran látja kárát - nem az alapján kell képzést választani, hogy vajon mi nem szerepelt még az igénybe vett palettán, és a tréningtársaságok sem az instant, dobozos megoldásokkal érhetnek el sikert, rá kell állítaniuk a tréningfejlesztőket azoknak a tényleges programoknak a kidolgozására, amelyek az elérni kívánt eredmények előidézéséhez szükségesek. Itt az ideje a közös munkának: célkijelölésnek és értékelésnek. Ehhez Kirkpatrick módszere nagyszerű sorvezető, ma éppúgy mint születésekor.
A módszer hazánkban is elérhető
Egy sikeres megállapodásnak köszönhetően hazánkba látogatnak a Kirkpatrick módszer kifejlesztői és képviselői, hogy a rendszert közvetlenül az ő előadásukban ismerhessék meg a téma iránt érdeklődő HR szakemberek, akik így képesek lesznek a saját vállalatukra vonatkozó értékelési rendszert elkészíteni.
A módszer atyja: Don Kirkpatrick, professzor a Wisconsin Egyetemen. Ő a megalkotója a Kirkpatrick-féle négyszintű modellnek, amely ma a világon az első számú tréningértékelési módszer. Ő az egyik legkeresettebb előadó a munkahelyi képzés és teljesítmény területén. Don számos könyv szerzője tréningértékelési és HR témákban.
Életműdíjat kapott a munkahelyi képzés és teljesítmény területén az ASTD-tól (American Society for Training and Development - Amerikai Tréning és Fejlesztési Társaság), és helyet kapott a Training Magazi
Dátum: 2010. augusztus 23-24.
Helyszín: Hilton Budapest (1014 Budapest, Hess András tér 1-3.)
A képzési program díja (2 nap): 350 000 Ft + ÁFA
További részletek a Develor honlapján.
A trénerek: Jim Kirkpatrick, PhD, az SMR USA globális tréning és tanácsadási alelnöke. Workshopokat és konzultációkat tart az 500 legnagyobb árbevételű cég számára világszerte, többek között a Harley-Davidson, L'Oreal, Honda, a Brit Királyi Légierő és a GE Healthcare számára. Jim három könyv társszerzője édesapjával, Don Kirkpatrickkal, a Kirkpatrick-modell megalkotójával.
Wendy Kayser Kirkpatrick a Kirkpatrick Partners, LLC igazgatója. Képzett oktatástervező, szemináriumokat tart és vállalati értekezleteket facilitál. Az üzleti világban szerzett 16 évnyi tapasztalatára támaszkodik, hogy tréningjei relevánsak és hatásosak legyenek, mérhető eredményekkel.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Köllner Zsófia, a Linguina alapítója és a Business Fest HR Hacks színpadi előadója arról beszél, hogyan lehet a céges nyelvtanulást... Teljes cikk
A bér- és humánügyviteli szolgáltatások terén piacvezető szerepet betöltő NEXON 2025. június 1-től telefonos ügyfélszolgálati rendszerét... Teljes cikk
Az „Egy nap a site-on” programmal formálja munkavállalói szemléletét a B+N. Teljes cikk
- Itt van a great resignation, vagyis a nagy felmondási hullám? 3 éve
- A home office és a vezetővel való kapcsolat mindent visz! 3 éve
- Ragaszkodnak vagy kapaszkodnak a dolgozók? - itt a friss kutatás 5 éve
- Tankerek, vitorlások, bárkák - ki éli túl a tréningcégek közül? 5 éve
- Csapatépítés és készségfejlesztés az online térben? Naná! 6 éve
- Elégedett munkaerő nélkül elégedett ügyfél sincs 7 éve
- Megtartás és fejlesztés a digitális korban 8 éve