Megjelent: 6 hónapja

Tankerek, vitorlások, bárkák - ki éli túl a tréningcégek közül?

Az árbevétel a tavalyi felére is eshet a tréningcégeknél a koronavírus-válság hatására. Kiknek jobbak a túlélési esélyei? Lesz-e online tréningforradalom? Mennyiben változik a HR-esek igénye? Iparági helyzetelemzés és a kilátások Németh Zoltántól.

images

Vihar közben
Tornádóként csapott le a hagyományos tréningek piacára a COVID-19 okozta vad vihar, gyakorlatilag a legrosszabb pillanatban. A piac egyik fontos tulajdonsága annak szezonalitása. December közepétől márciusig tart a téli álom, amit egy áprilisi nyújtózkodás után izmos május és június követ. Éppen azt a folyamatot söpörték el a márciusi események, ahol a HR-esek - biztonsági okokból is - gyakorlatilag bizonytalan időre felfüggesztették a megbízásokat, szinte lenullázva az első féléves eredményeket. Ebben a cikkben azt mutatom be, ki milyen esélyekkel küzd a dühöngő elemekkel.

1. Tankerek

, azaz a legnagyobb cégek, 20 fő feletti valós létszámmal
Ide tartoznak: Develor, Flow csoport, Grow csoport, Training360 (a teljesség igénye nélkül)

Mi okozza a nehézséget?
Ezek a hajótípusok nagy költséggel dolgoznak, ami komoly kockázatot jelent. Saját pénzügy, külön vezetés, sok helyen külön sales, nagy, tréning tartására is alkalmas iroda. A Develor Magyarországon 40 fővel dolgozik. A legtöbb cég trénerei persze lazán csatlakoznak például KATA-s vállalkozóként, ez csökkenti az azonnali cash-flow nyomást. Ők többnyire nagyvállalatoknak, multiknak dolgoznak. A nemzetközi cégek központjai pedig azonnal leállítottak mindent, és viszonylag hosszadalmas kiértékelés után fogják újraindítani a képzéseiket. Ráadásul ezek a nagy cégek az anyavállalatnak éves célok teljesítésével tartoznak, amit nem fognak hozni (kivétel talán az élelmiszeripar, gyógyszeripar).

Mivel a nagyvállalati piac 99%-a offline tréningekhez van szokva nem olyan egyszerű az átállás
- Módszertanilag (lássuk be az profi online képzések módszertana teljesen más) - Szakmailag - nincsenek kész anyagok
- Témában - nem is minden téma átrakható (lásd önfejlesztés)
- Technikailag - MS Teams, Zoom és társaik, platformok

Mi lehet előny?
A tőkeerő és létszám miatt most gyorsabban tudhatnak fejleszteni, ha van erre szándék és pénz. Ezek a cégek általában rendelkeznek szervezetfejlesztő tanácsadással is, ami nem esett ki olyan erősen (hosszabb projektek, könnyebben “online”-osíthatók). Akinek nemzetközi a hálózata (Flow, Develor) már régóta van tapasztalata online kommunikációban és együttműködésben.

Pár érdekes jelenséget láttam az utóbbi hetekben:
- A Flow csoport éppen a válság előtt indított el vezetői online tréninget a Webunival
- A Develor a home office témára gyorsan reagált és voltak kész anyagaik
- Egy TÉR projekt kapcsán láttam 30%-os ajánlatot a piaci ár alatt 70%-kal

2. Vitorlások


A karcsú testű vitorlások jól siklanak a viharban is. De csak akkor, ha nem túl öreg a hajótest és elég profi a legénység. Ide a közepes méretű cégeket értem (5-20 emberrel és 50-200 millió forint közötti árbevétellel). Ezek könnyebben viselik a vihart, nem cipelnek magukkal komoly cash-flow terheket. Döntően közepes irodájuk van pár főállású kollégával.

Mi okozza a nehézséget?
- Elég innovatív-e a cég az átálláshoz, mert sok helyen nincs termékfejlesztés
- Lazábbak a kapcsolatok, nagyobb a veszélye a szétrobbanásnak
- Ha nincs brandjük, akkor a marketing/sales nehezebb lesz és vélhetően erre kevesebb
pénz van most (és időigényes)

Mi lehet előny?
- Gyorsabban tudnak reagálni
- Több a szakmai erőforrásuk
- Ha nemzetközi hálózat tagjai, könnyebben fejlesztenek

3. Halászbárkák, halászközösségek


Árbevételben a 20-60 millió közötti cégek tartoznak ide. Ők a legsérülékenyebbek, kevesebb tartalékkal, kevesebb lábbal, nehezebben beinduló innovációval.

Mi okozza a nehézséget?
- Egyszemélyes hadseregként fejleszteni, kivitelezni és eladni - szinte lehetetlen, ráadásul nulla bevétel mellett.
- A laza szövetségek (a trénerek csak egy honlapon szerepelnek, de nem együtt dolgoznak) szétrobbannak, mert mindenki magát menti a viharban

Mi lehet előny?
- Könnyebben csatlakozhatnak másokhoz, így tovább tudnak állni
- Nincsenek igazi költségei (sokszor KATA-s vállalkozók)
Dr. Németh ZoltánDr. Németh Zoltán

Vihar után?


Mennyi lesz az annyi? Várhatóan a kieső hónapok miatt a cégek bevétele a 2019-es 50-60%-ára fog visszaesni. Amit én látok HR oldalon, hogy nem történt tömeges átáramlás az online tréningek irányába. Az első hetekben máshol volt a fókusz, és mire rendeződnek a sorok, már nyílik a karantén ajtaja és újraindulnak az offline tréningek. Sajnos a válsághelyzet miatt a budgetek is brutálisan csökkennek, 2021-re sem várhatunk 75-80%-os szintnél nagyobbat. Talán az át- és újraszervezések fognak új tanácsadói munkákat generálni. Mivel kevés lett a HR-es fóka, azért a halászok egyre gyakrabban térnek majd haza fogás nélkül.

Lesz-e online tréningforradalom? Jönnek-e a katamaránok? Azt gondolom nagy tömegében nem. A vihar előttig 5% alatt volt a készségfejlesztő tréningek piacán az online képzések aránya. Most a válságban szerintem két dolog történt.
1. A félig offline elkezdett képzéseket online fejezték be, ezért elnevezték online tréningnek. Hát, ez nem az.
2. Rohamléptekkel videóra vették az offline tréningeket, hogy azt le tudják adni. Hát, ez sem az.

A múlt sajnos megtépázza a jelent is, mert a szervezett és kötelező oktatás sem digitalizált. Senki nincs felkészülve a gyors váltásra. Szerintem lesz online tréningátállás, de csak bizonyos típusú fejlesztés, tudástranszfer lesz megoldható. Például call centereseket miért ne lehetne online is képezni? Ellenben egy sales vagy a vezetői tréningek, ahol a személyiség és az asszertív kommunikáció döntő fontosságú, ott nem hiszem, hogy lesz online átállás.

Az igazi probléma, hogy egy profi - adaptív (azaz egyedi tanulóhoz igazodó) - folyamatos visszaméréssel dolgozó, több elágazásos online képzés módszertana és fizikai kidolgozása is hónapokat vesz igénybe, arra szakosodott cégektől. (A klasszikus tréningcégeknek csak kisebb mértékben van ilyen tudása). Emellett persze ne feledjük, hogy Magyarországon a poroszos iskolarendszer, és a viszonylagosan alacsony önálló tanulási szokások miatt nehezebb a digitalizáció, mint Nyugat-Európában.

Ahol változás lehet a tréningpiacon


Megint (szak)emberközpontú HR igények


A 2008-as válság után azt láttam, hogy a HR-esek fókusza a cégekről az emberekre tevődött át, vagyis megint a harcedzett tengeri medvéknek fog állni a zászló az akadémiáról frissen kikerült kadétok helyett. Fontosabbá vált, hogy egy tréner jó szakember legyen, mint hogy milyen céges lobogó alatt hajózik. Az a tréning cég fog érvényesülni, akinek van valamilyen “minőségbiztosítása” - referenciák, kiváló háttéranyagok, online elérés, tréninganyag könnyű használhatósága - mert a HR-nek könnyebb döntést és nagyobb magabiztosságot jelent majd - szóval tisztulni fog a piac Szerintem ez a közepes cégeknek lehet előnyösebb, mert a nagyoknál több az “ipari munkás/friss kadét”.

Blended megoldások


Abban hiszek, hogy végre áttörés lesz a kiszikkadt kétnapos, klasszikus tréningek rendszerében. Az online tartalomfeldolgozást személyes gyakorlással kombináló programoké a jövő. Ez megtakarítás a cégnek, mert nincs szállásköltség, és egy nappal kevesebbet kell kivenni az embereket a munkából. A válság miatt erre nyitottabbak lettek a HR-esek.
De itt is felhívnám a figyelmet az adaptív learning megoldásokra a pdf/ppt/mp4 alapú “e-learning tréningek” helyett.

Valós utókövetések


A tréningpiac évtizedek óta megoldatlan problémája az utókövetés, mert a megrendelő ritkán hajlandó ezért külön fizetni, így a tréner erőforrás-optimalizációja elnyeli. Most, hogy mindenki Zoom Masters lett, nagyon egyszerű a képzés után pár héttel összehozni egy 60 perces ismétlést.

Adaptív tréningek


A változásra való nyitottság, a költségcsökkentési nyomás, és a karanténhelyzet fennmaradása együttesen eredményezheti a valódi - akár teljesen online képzések létrejöttét, klasszikus soft-skill tréningek esetében is.

Árak hullámzása


A közepes és nagy cégek talán jobban ragaszkodnak az árszintjükhöz, a kicsi és one-man-show jellegű cégeknél erős árverseny lesz. Ráadásul az éppen betanuló vagy kevés referenciás trénereknél lesz megnövekvő piaci kínálat, mert a nagyobb cégek is őket fogják vízbe hajigálni tehercsökkentés gyanánt. Ők viszont vagy egyedi brandet építhetnek vagy összeállnak mással, legnagyobb unique selling propositionjük (különlegességük, amivel kitűnnek a tömegből - a szerk.) az ár lesz. Még azt is el tudom képzelni, hogy érdemes lesz belső trénereket felvenni újra a cégeknek, mert jó áron tehetik ezt majd meg. Ez a tankereknek lehet probléma, mert tipikusan az ő ügyfeleikről beszélünk.

Összefoglalva a vihar lassan csendesedik, de azért
- várjuk meg mit vet partra a víz
- Legyünk óvatosak a kísérő/levezető árhullámokkal is.

Dr. Németh Zoltán, Enetha Learning, Tudásmenedzsment igazgató. A szerző volt tankerhajó másodtisztje, most vitorlást vezet, de sok halásszal van jó barátságban, imádja a halat és az üzleti metaforákat
  • 2020.11.17Toborzás a LinkedIn-en és a Facebook-on - ONLINE A Toborzás a LinkedIn-en és a Facebookon 1 napos workshopon délelőtt kérdést kaphat LinkenInnel kapcsolatos kérdéseire, szó lesz továbbá a vállalati oldal fontos elemeiről, karrieroldalról és oldal-analitikákról. Délután példákkal színesítve ismerkedhet meg a kampánykezeléssel, kapcsolati háló felépítésének kérdéseivel és egyéb, Facebookkal kapcsolatos funkcióval. Részletek Jegyek
  • 2020.11.23Művezető képzés A művezetők szakmai továbbképzése a vezetői feladataik eredményes és hatékony ellátására. A résztvevők vezetői, problémamegoldási és termelékenységfejlesztési készségeinek fejlesztése konkrét feladatokon, szituációs játékokon, esettanulmányokon keresztül. Részletek Jegyek
  • 2020.12.05 Teljesítménymenedzsment és motiváció A résztvevők megtanulják, beosztottjaik teljesítményére ható területek helyes menedzselését. Képessé válnak akár munkavégzés közben hatásos, rövid coaching beszélgetések levezetésére. Megismerik a teljesítmény menedzsment eszközrendszerét. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
A legtöbb cég kihagyja a felsőoktatási együttműködésekben rejlő lehetőséget

Mindössze a cégek egyötöde működik együtt valamilyen felsőoktatási intézménnyel, pedig a tapasztalatok alapján mindkét fél rengeteget... Teljes cikk

Mit tettek és tanultak a vezetők home office-ban?

Kíváncsiak voltunk, hogy a koronavírus-járvány alatt három különböző szektorban működő cég vezetői hogyan kezelték a home office-t, és mit... Teljes cikk

Tankerek, vitorlások, bárkák - ki éli túl a tréningcégek közül?

Az árbevétel a tavalyi felére is eshet a tréningcégeknél a koronavírus-válság hatására. Kiknek jobbak a túlélési esélyei? Lesz-e online... Teljes cikk