Az adóhatóságnál várható a legnagyobb arányú leépítés
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTöbb mint hatezer álláshely szűnik meg a közszférában a kabinet döntése értelmében. A létszámleépítés a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi hivatalában a legnagyobb arányú: ötszázhetvenhét alkalmazottat kell elbocsátani - írja a Magyar Hírlap.
"Az irányelv szerint az elbocsátásokat úgy és aszerint kell végrehajtani, hogy ezáltal nem sérülhetnek az alapfeladatok ellátásai, így az adó-, a vám és a jövedéki, illetve a bűnügyi terület ellenőrzései" - mondta a Magyar Hírlapnak Burillák Attila, a NAV sajtófőnöke. Hangsúlyozta: remélik, hogy a létszámleépítés nem okoz fennakadást, mert eközben a kormány további hatékonyságnövekedést vár el a hivataltól. "Csak az idén nyolcvanöt új feladatot kell ellátnia a hivatalnak, amelyből az látszik, hogy a teendők száma nem csökken, a létszám azonban igen" - jelentette ki Burillák Attila.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a NAV sikerrel szedte be a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által meghatározott plusz negyvenmilliárd forint általános forgalmi adót tavaly november végéig, az akadályokat azonban csak úgy tudták sikerrel venni, hogy a legkritikusabb pontokon megtöbbszörözték erőiket, kapacitás híján más területekről kellett átmenetileg átcsoportosítani a munkatársakat. A NAV tavaly jelentősen növelte ellenőrzési tevékenységét, miután tizenhárom százalékkal több adózót vizsgáltak, mint az azt megelőző évben. A szervezet jelenleg 23 ezer főt foglalkoztat.
Magyar Hírlap
Magyar Hírlap
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?