kapubanner for mobile

Az egyszerű is bonyolult lett - nem vált be a söralátét adóbevallás

Egymillió, söralátét méretű adóbevallás volt a kormány célja, de az első évben mintegy húszezren választották az adózásnak ezt a formáját. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az a baj, hogy az emberek félnek az újtól, az adóbevallás bonyolultságát azonban Varga Mihály államtitkár is kritizálta, igaz, nem a söralátétről beszélt - derül ki a Metropol keddi számából.

Egymillió helyett közel húszezer úgynevezett söralátét-bevallást adtak be a magyar adózók - közölte az [origo] megkeresésére az adóhatóság. A szám azt jelzi, hogy a kormány egyik szimbolikus, hangzatos intézkedése nem vált be - írja a lap. Az adóhivatal január végéig közel egymillió embernek külön el is postázta az egyoldalas lapot, amelyet ki kellett volna tölteni. A tárca azt írta az [origo]-nak, hogy "a magánszemélyek túlnyomó többsége egyelőre egyszerűbbnek találta a régi, jól bevált módszerrel a normál személyijövedelemadó-bevallás benyújtását, mint az újdonsággal való kísérletezést."


Sok volt a feltétel



Egyszerűnek tűnik ez a módszer, mert csupán három számot kellett beírni egy lapra. A jogosultsághoz azonban olyan sok feltételnek kellett megfelelni, hogy az jelentősen leszűkítette az ilyen bevallást teljesítők potenciális körét. Akinek például a munkáltatója nem vonta le év közben pontosan az adóelőleget (vagy több mint ezer forinttal félreszámolt), az nem választhatta a söralátétet. Az sem élhetett ezzel, aki a családi adókedvezményt megosztotta a házas- vagy élettársával. Kiesett a rendszerből az is, aki önkéntes nyugdíjpénztári vagy nyugdíj-előtakarékossági adókedvezményt vett igénybe. Akire az úgynevezett tételes költségelszámolás vonatkozott, az sem lehetett söralátétes. Ha olyan jövedelmet kapott valaki, amely után a kifizető nem pontosan vonta le az adót, vagy a magánszemélynek kellett az adót befizetnie, akkor sem tudott söralátétezni. Ha pedig valakinek máshonnan is volt jövedelme - például tartott egy előadást vagy írt könyvet -, akkor hiába vonta le a pénz kifizetője pontosan az adót, nem választhatta a söralátétet, ha a bruttó jövedelem meghaladta a százezer forintot.


Varga Mihály: Ilyen bonyolult bevallást még nem kellett elkészítenem



Az adóbevallás bonyolultságát a napokban egy kormánytag kritizálta. Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokért felelős államtitkár a Hír Tv adásában ugyan nem a söralátétről beszélt, de a hagyományos adóbevallásról megosztotta személyes tapasztalatát. Úgy nyilatkozott, hogy "amióta szja-törvény van, azaz több mint húsz éve, mindig magam csinálom az szja-bevallásomat, de ilyen bonyolult bevallást még nem kellett elkészítenem. Ilyen rossz bevallási év a bevallók szempontjából nem volt".

Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő pedig a Népszabadságnak arról beszélt, hogy a söralátét szerinte nem vált be, és nincs is jövője. Az NGM és a NAV azonban bizakodik.

[origo]/Metropol
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk