Az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára: Magyarország védelem nélkül hagyja a dolgozókat
Luca Visentini főtitkár szerint egyensúlyt kéne teremteni a dolgozók és a foglalkoztatók jogai közt.
Luca Visentini felszólítja a magyar miniszterelnököt, hogy dolgozzon ki állami támogatási rendszert a munkavállalók védelmére, teremtsen egyensúlyt a dolgozók és a foglalkoztatók jogai közt. A főtitkár szerint valamennyi ágazatban meg kell tenni mindent, hogy a dolgozók ne veszítsék el munkájukat és kompenzációt kaphassanak a kieső jövedelmük pótlására. Visentini aggályosnak tartja, hogy ennyire sebezhetőek a magyar munkavállalók.
A magyar munkaadói szervezetek eközben aláírtak egy levelet a versenyszférában működő szakszervezeti tömörülések vezetőivel, melyben közösen kérik a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) összehívását, hogy megoldást találjanak a kormánnyal a munkahelyek megmentésére. A levelet Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkárnak címezték. Az üzenet szerint csak az állam fokozott szerepvállalásával érhető el, hogy a dolgozók eddigi jövedelmük minél nagyobb részének megtartása mellett őrizhessék meg munkahelyüket.
„Belátható, hogy a bérből élő emberek jövedelem nélkül nem képesek eltartani magukat és családjukat, az elapadó kereslet pedig tönkreteszi a vállalkozásokat. Belátható, hogy a vállalatok többsége bevétel nélkül nem képes ekkora terhet elviselni és belátható az is, hogy hatékonyabb állami szerepvállalás nélkül a munkavállalók elvesztik állásaikat, a munkáltatók pedig bevételeiket és dolgozóikat” - idéz a lap szövegéből a Népszava.
Népszava
fotó: pixabay
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Elbocsátották az UniCredit Bank szakszervezetének elnökét 1 hete
- Bezár a jászberényi gyár, 600 embert küldenek el 1 hete
- Hatalmas leépítés a BBC-nél: közel 2000 munkahely szűnik meg 2 hete
- Tízből kilenc cég megbánta a mesterséges intelligencia vezérelte elbocsátásokat 2 hete
- Elveszi a mesterséges intelligencia a juniorok munkáját? 3 hete
- Leépítésre készül Magyarországon a Siemens 3 hete
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hónapja
- A szakértők szerint lakhatási krízis van hazánkban: a fizetésünk majdnem fele lakhatásra megy 1 hónapja
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 2 hónapja
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 2 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 3 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?