Az OÉT és Orbán: együtt az egymillió új munkahelyért?
Összeült az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) hétfőn, a munkavállalók és munkaadók is üdvözölték, hogy az új kormány részvételével a plenáris ülésen megkezdték a munkát. Orbán Viktor hangsúlyozta: a következő években egymillió új munkahely létrehozását kívánja elérni a kormány, és ezt a célt szükséges előmozdítania az OÉT munkájának is.
"Nem tekintjük kőbe vésettnek az érdekegyeztetés jelenlegi formáját" - mondta a miniszterelnök, aki a szerint a nemzeti konzultációt és az érdekegyeztetés fórumát össze lehet kapcsolni.
A miniszterelnök közölte: az elmúlt száz napban létrejött a politikai alap, amelyre fel lehet építeni azt a felépítményt, amely egymillió új munkahelyet jelent a következő években.
A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a kormánynak módja van megváltoztatni az OÉT-ről szóló törvényt, de nem szeretne egyedül változatni, ezért várja az oldalak képviselőit, jutassák el a már elküldött hat-hét javaslatot követően a többi javaslatot is.
"Semmilyen törvény nem írhatja felül a választói akaratot, és ennek a kormánynak a programja tartalmazza a választási programot teljes egészében" - hangsúlyozta Orbán Viktor.
A jelenlegi adórendszert meg kell változtatni, mert munka- és családellenes - jelezte a miniszterelnök, hozzátéve, hogy köztisztviselők munkarendszerét át kell alakítani.
A munkavállalói oldal nem adott elő közös álláspontot a plenáris ülésen, ugyanakkor egyöntetűen üdvözölte, hogy az új kormány részvételével plenáris ülésen megkezdték a munkát, és mielőbb érdemi kérdésekről tárgyalhatnak. Hangsúlyozták: nem volt szerencsés, hogy az utóbbi négy hónapban a munka világát érintő törvényekről nem egyeztetett velük a kormány.
Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke rámutatott: az elmúlt 110 nap során "sok gonddal küzdöttek" a munkavállalók képviselői, számos olyan törvény született, amelyben a szociális partnereket konzultációra kellett volna hívnia a kormánynak.
A nemzeti konzultáció értékes konzultációs módszer, de nem helyettesítheti a törvényben leírt, a társadalmi párbeszéd fenntartására vonatkozó törvényi előírásokat - hangsúlyozta a LIGA elnöke. Aláhúzta: az OÉT ne várja meg, míg esetleg módosítják az OÉT-törvényt, hanem mielőbb kezdjék meg az érdemi munkát, és e közben tárgyalják meg az OÉT működésére vonatkozó javaslatokat.
Borsik János, az Autonóm Szakszervezeti Szövetség (ASZSZ) elnöke többek között azt hangsúlyozta, hogy nagyon fontos a közvetlen véleménycsere, és a tárgyalás, amelyet nem pótol bizonyos törvénytervezetek közzététele a minisztériumi honlapokon és az írásos konzultáció.
Pataky Péter, az Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke szerint nemcsak az OÉT-ről, és az érdekegyeztető tanácsról szóló törvényről kell konzultálni, hanem az egész párbeszéd rendszeréről, vagyis az ágazati, és kétoldalú párbeszédről is. A mindenkori kormány fontos feladata, hogy ennek körülményeit biztosítsa - hangsúlyozta az MSZOSZ elnöke.
A munkaadói oldal kedvezően fogadta a kormány által hozott döntéseket, amelyek alapján, például, 10 százalékra csökkent a társasági adó 500 millió adóalap alatt mondta Zs. Szőke Zoltán, a munkaadói oldal szóvivője a hétfői plenáris ülésen. A munkavállalói oldalhoz hasonlóan úgy vélekedett: most már az érdemi munkát kell megkezdeni az adótörvények, és a költségvetés megvitatásával.
A munkaadói oldal képviseli a magyar versenyszférát, a multinacionális társaságokat éppúgy, mint a hazai tőkével működő nagy-, közepes és kisvállalatokat - rögzítette Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ elnöke.
Az Országos Érdekegyeztető Tanács következő plenáris ülését október 10-12 között lehet megtartani - javasolta Orbán Viktor miniszterelnök, reagálva a munkaadói és munkavállalói oldal képviselőinek véleményére. A javaslat később október 10-15-re módosult. Végül a felek megállapodása alapján a soros elnökökre bízták az időpontegyeztetést.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 1 hete
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Lakhatás, bérek, munkabiztonság – aláírásgyűjtést indított a Magyar Szakszervezeti Szövetség 3 hete
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?