kapubanner for mobile

Az ötödik általános sztrájk kezdődött ma Görögországban

Kedden egy újabb általános sztrájk okoz jelentős fennakadásokat Görögországban: bezárnak a közhivatalok, az iskolák, a bankok, a kórházakban csak sürgősségi ellátás lesz, gyakorlatilag leáll a tömegközlekedés, törölnek 100 belföldi járatot, s várhatóan leáll majd a kompközlekedés is a szigetek felé.

Ez már az ötödik általános sztrájk azóta, hogy a kormányzat május elején meghirdette takarékossági programját. Most a sztrájkolók először a parlament elé vonulnak, miután ott kedden kezdődik a tervezett nyugdíj-és munkaügyi reform általános vitája. A korábbi munkabeszüntetések olykor erőszakos utcai összecsapásokba torkollottak, sőt halálesetek is előfordultak.

A görögök szerint a tervezet nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket, s nem jár majd jelentős megtakarítással a nyugdíjalapokra nézve, ugyanakkor nagy áldozatokat követel a lakosságtól. Nem tetszik a görögöknek a munkaerőpiac szabályozásának átalakítása sem, ez többek között a felmondást tenné könnyebbé és olcsóbbá a munkáltatók számára.

A kormány múlt héten pénteken elfogadott tervei szerint egyebek mellett 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt, és a jelenlegi 35-37 évről 40-re az öregkori nyugellátáshoz szükséges szolgálati időt. Ez különösen a nőket érinti hátrányosan, mert náluk jelenleg 60 év a korhatár.

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Gyanúsan sok a beteg az ünnepek körül – ezért változtat a kormány a táppénzen

Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba. A... Teljes cikk

Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt

A vállalat az irodái méretét is csökkenti. Teljes cikk

Felmérés: az egészségügyben továbbra is fennáll a nemek közötti bérszakadék

Egy friss kutatás az egészségügyben dolgozók közti bérszakadékot vizsgálta, valamint azt, hogy mennyire tartják fontosnak az amerikai munkavállalók... Teljes cikk