kapubanner for mobile

Bajnai: A kormány hagyja abba az adóámokfutást!

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Együtt-PM szövetség vezetője arra reagált így, hogy Orbán Viktor ismét az egy számjegyű személyi jövedelemadóról beszélt. Szerinte ez is a szegényeket és a középosztályt sújtaná, ugyanúgy ahogy az egykulcsos adó.

Bajnai Gordon arra szólította fel a kormányt, hagyja abba az "adóámokfutást".

A volt miniszterelnök, az Együtt-PM szövetség vezetője pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: a Századvég egyik kutatója tanulmányában kimutatta, hogy az egykulcsos adó 444 milliárd forint kiesést okozott a költségvetésnek, a pénz nagy része - átlagosan több mint egymillió forint - a társadalom felső tíz százalékához tartozóknál maradt, míg a többiekre megszorítások vártak.

Véleménye szerint az egy számjegyű személyijövedelemadó-kulcs - amelynek lehetőségéről Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt Japánban - ismét a szegényeket és a középosztályt sújtaná, mivel több mint 500 milliárd forinttal csökkentené a költségvetés bevételeit, amit a kormány másképp, újabb megszorításokkal, például az áfa további emelésével, "rezsi- vagy stadionadóval" pótolna.

Hozzátette: az egykulcsos adó miatt bevezetett megszorítások elszegényedést okoztak, és 50 ezer munkahely szűnt meg amiatt. Szerinte az is ezzel függ össze, hogy a Jabil Circuit Magyarország Kft. - amellyel a kormány korábban stratégiai partnerségi megállapodást kötött - csaknem hétszáz embert bocsát el tiszaújvárosi üzeméből.

Az Együtt-PM vezetője elmondta, olyan adórendszert vezetnének be, amellyel a minimálbéresek havonta 8-10 ezer forinttal többet vihetnének haza. Megtartanák a családi adókedvezményt is. Fájni - mondta egy kérdésre válaszolva - csak Simicska Lajosnak és a Fidesz-kormányzás néhány ezer "haveri kedvezményezettjének" fog, azoknak, akik igazságtalanul jutottak trafikhoz, földhöz, nyertek közbeszerzéseket.

Bajnai Gordon szerint a kormányfő beismerő vallomást tett, amikor Japánban arról beszélt, évtizedben vagy évtizedekben kell gondolkodni Magyarország euróövezeti csatlakozásáról. Az Együtt-PM vezetője szerint azonban Orbán Viktor gazdaságpolitikájával évszázadokba is beletelne, amíg az ország felzárkózik a nyugat-európai országokhoz.

Megemlítette, hogy a magyar GDP csak egy százalékkal múlja felül a válság mélypontján, 2009-ben mértet, miközben a lengyel gazdaság nyolc százalékkal nőtt ez alatt.

A volt kormányfő nem akarta kommentálni pártja népszerűségi mutatóit, mondván, az utóbbi napokban több, egymással ellentétes közvélemény-kutatási adat jelent meg.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek