kapubanner for mobile

Befejezték a sztrájkot a postai dolgozók Szlovéniában

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Két nap sztrájk után újra felvették a munkát a postai dolgozók Szlovéniában, miután a postások szakszervezetének sikerült megállapodnia a Szlovén Postával a tíz százalékos béremelésről - közölte a helyi sajtó.

A szakszervezet és a posta vezetése kilenc órás tárgyalás után kedden késő este közös nyilatkoztatott adott ki, amelyben közölték, az elkövetkező két évben tíz százalékkal nőnek a fizetések.

Sasa Grzinic, a szakmai szervezet képviselője a szlovén közszolgálati rádió műsorában szerdán azt mondta: mindkét fél elégedett az eredménnyel. Hozzátette, a postai dolgozók fizetése összesen bruttó 60-100 euróval (20-33 ezer forint) növekszik, akiknek magasabb a bére, azoké kevesebbel. Szlovéniában a postások nettó fizetése tíz év munkaviszony után - éjszakai és hétvégi pótlékok nélkül - 753 eurót (251 ezer forint), a kiegészítésekkel pedig 892 eurót (298 ezer forint) tesz ki.

A felek megállapodtak a további munkaerő-felvételről is. Még februárban a posta vállalta, hogy 312 dolgozóval növeli létszámát 2019 végéig. Októberig azonban mindössze 231 embert vett fel.

A postai dolgozók hétfőn és kedden sztrájkoltak. A postai küldeményeket, leveleket és tíz kilóig a csomagokat kiszállították ugyan a megadott címre, de reklámanyagokat és újságokat nem kézbesítettek. A postahivatalokban felfüggesztették a pénzforgalmi szolgáltatást is.

Az elmúlt hat évben a Szlovén Posta közel 70 postahivatalt zárt be országszerte költségmegtakarítás céljával, a csomagkiszállításra pedig diákokat, illetve más részmunkaidős dolgozókat alkalmaz, főleg külföldieket.

MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek