kapubanner for mobile

Szegedi BYD-gyár: külön határátkelési sávot kapnak a külföldről járó dolgozók

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Januárban elindult a próbagyártás a szegedi BYD-gyárban – közölte Botka László polgármester. A gyárban már mintegy 960 fő dolgozik, és a Vajdaságból érkező munkavállalók számára a röszkei határátkelőn külön sávot nyitnak. A BYD a bejelentést nem kommentálta, ugyanakkor jelezte: a gyártás előkészítése 2026 első negyedévében, a sorozatgyártás a második negyedévben indul.

A Világgazdaság beszámolója szerint Botka László, Szeged polgármestere egy rendezvényen arról beszélt, hogy januárban elindult a próbagyártás a szegedi BYD-gyárban. A városvezető közlése alapján a vállalat eddig mintegy 960 munkavállalót vett fel, akiknek körülbelül 70 százaléka magyar, többségük szegedi.

Botka László elmondta: a további toborzás során a cég számít a Szeged környéki térségekből – így Makó környékéről – érkező munkavállalókra, valamint a Vajdaság északi részéből ingázókra is. Az ő határátkelésük megkönnyítésére a kormány külön sávot biztosít a röszkei közúti határátkelőn.

A polgármester szerint a gyárban külföldi, ázsiai vendégmunkások is dolgoznak majd. Ennek szükségességét azzal indokolta, hogy Szegeden gyakorlatilag elfogyott a szabad munkaerő: a munkanélküliségi ráta a városban mindössze 1,3 százalék.

A Világgazdaság megkereste a BYD-t a próbagyártás elindításával kapcsolatban, a vállalat azonban azt közölte: harmadik féltől származó értesüléseket nem kommentál. Ugyanakkor felidézték Stella Li, a BYD ügyvezető alelnökének korábbi nyilatkozatát, amely szerint a gyártás előkészületei – beleértve az előszériás járművek gyártáspróbáit – 2026 első negyedévében kezdődnek meg a szegedi üzemben, míg a felfutási szakasz és a teljes termelés 2026 második negyedévében indul.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek